Egy Ferrari félperces halála

Teljesen ép állapotban zúztak be egy Ferrarit a méhtelepen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meglehetősen szőrös szívvel bántak a rendőrök azzal a rosszfiúval, akinek a Ferrari 458 Spiderét percek alatt zúzták rommá a roncstelepen.


A brit rendőrség egy bűnbanda egyik tagjára csapott le a közúti ellenőrzés során, amelynek vége a bírósági tárgyaláson túl egy Ferrari 458 halálával végződött. A hatóság szerint ugyanis súlyos baleset utáni helyreállított járműről volt szó, amely közúti forgalomban nem vehet részt. Nem véletlen, hogy ilyen autóval járt az elkövető. Csapatuk autók regisztrációjának hamisításával és nagyértékű rendszámtáblák lopásával majd továbbadásával foglalkozott. Bár a bírósági tárgyaláson a vádlott igyekezett igazolni, hogy az autó eredeti, az olasz sportautó nem úszta meg a bezúzást. Az alábbi videón meg is örökítették az első néhány műveletsort.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?