Lekapták a Subaru BRZ STI-t

Tényleg érkezhet a Subaru BRZ vadított változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Subaru michigani központjánál fotózták le a sportosabb lökhárítókat viselő Subaru BRZ-t. Fekete matricával takarták le az STI logót.


Számtalanszor röppentek fel pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Toyota GT86 testvér Subaru BRZ is kaphat a gyár tuningmérnökeinek jóakaratából. Két éve például a Subaru BRZ STI Performance koncepcióval hergelték a New York-i Autószalon közönséget, valóság azonban nem lett belőle, akármennyire is fáj a szívünk érte. Most azonban újabb reménysugár csillant meg az amerikai égbolton, hiszen egy finoman álcázott és egyértelműen sportosabbra vett BRZ-t kaptak le Michiganben. Farán egy letakart, de így is olvasható STI felirattal.
Hirdetés

A tesztautó ugyanolyan masszív vasalódeszkát kapott hátra, mint a korábbi koncepció, a sokküllős felnik, az oldalsó szoknya és az első kötény is új. Egy nagyobb légbeömlőt takargathatnak a fekete ragasztószalagok az első lökhárítón, ám sok egyéb kiegészítőt, mint például a gyárinál feljebb húzott diffúzort nem örökölte a tanulmánytól. Így az sem egyértelmű, hogy valóban a végleges STI változatot látjuk-e, és az sem, hogy valóban piacra dobják, elképzelhető, hogy csak kísérleteznek, de bizakodásra ad okot a csomagtartón elrejtett három betűcske. Ha el is készül a BRZ STI, a gyáriak korábbi utalásai szerint kb. 230 lóerőt várhatunk a mostani alapmodell 200 lóerője helyett. Leginkább a felfüggesztésen, a fékeken és az aerodinamikán fejlesztene a Subaru Tecnica International.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:07
    Permalink

    a koncepció jobban néz ki, mert egyébként olyan németesen semmilyen a frissítés, kivéve azt a hatalmas lócát a farán, az nem kellene oda. vagy lehetne opció, ha valaki mindenképp pályázna, persze a legjobb egy aktív lenne….de a jappóknál az még sokára lesz divat.

Vélemény, hozzászólás?