Bevadult a Skoda Roomster

Tér és variálhatóság sportos csomagolásban, ez a Skoda Roomster Noire

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az optikai tunerek eszköztárával dobja piacra a Roomster legújabb verzióját a Skoda. A motorpaletta változatlan, a megjelenés azonban szigorított.

Egészen 2006-os megjelenése óta meghatározó szereplő a legkisebb egyterűek szegmensében a kizárólag ötüléses, ötajtós, de hátul rejtett kilincses Skoda Roomster. Csupán tavaly 38 ezer példányt adtak el belőle - világszerte, itthon nem túl sok, mindössze 172 példány fogyott a cseh mini MPV. Az eladások serkentésére egy vadított verziót mutat a Skoda, mely a Noire névre hallgat.
Komoly változásokra nem kell számítani, az optikai tunerek legklasszikusabb eszközeit vették elő a csehek. Az ötféle (fekete, bordó, ezüst, fehér és kapucsínóbézs) színben kérhető Noire hűtőmaszkja is fényezett, első lökhárítója spoilerrel, hátsója diffúzorral is kiegészített.
Hirdetés

Kell is az aerodinamika fokozása, hiszen az Ambition ellátmányra épülő Noire bármelyik motorral, akár a háromhengeres, 1,2 literes, 70 lóerőssel is megrendelhető. Hajthatja még az 1.2 TSI (86 és 105 LE), valamint az 1.4 16V (86 LE) benzines, valamint az 1.6 CR TDi (90 és 105 LE) dízel motor is. Kerekei 16, külön kérésre és persze pénzért 17 colos könnyűfémek, hátsó ablakai sötétítettek. Belterében fekete-bordó sportülések és a háromküllős volánt, a kézifékkart és a váltógombot piros cérnás varrással borító "kisbőrcsomag", valamint rozsdamentes acél küszöbborítás és pedáltaposó mutatja az egyediséget. A Noire várhatóan az augusztus végétől startoló 2014-es modellévtől lesz rendelhető, felára egyelőre nem ismert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?