Színesedik a Renault Kangoo

Terepre megy a Renault Kangoo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új színekkel és kárpitokkal, hajszálnyit átfésült motorokkal és opcióként kartervédővel frissül a praktikus egyterű.

Az idén hároméves, második generációs Renault Kangoo szinte kötelezően előírt modellfrissítésével három új, kávé barna, fémes kék és grafit szürke fényezéssel bővül 10 tagúvá a színpaletta. Új a műszerfal, alul világosabb, felül sötétebb árnyalata, valamint a középkonzoli fűtésvezérlő-pult fényes felülete is. Mindegyik verzión újak a tükrök és a lökhárítók, a paletta két gazdagabb, Expression és Privilége felszerelésénél utóbbiak a Be Bop verzióéhoz hasonlók. A belteret kiviteltől függően új kárpitozás, krómozott kilincs csinosíthatja. Az új audio-rendszerek mind távirányítósak, MP3-olvasósak, 4x20 Wattosak, már a második lépcső is Bluetooth-kihangosítós, a csúcs pedig ugyanilyen adatátvitellel zenejátszásra is képes. Immár az alapverzió is fordulatszámmérős, nem hiányzik belőle a raktértakaró és a fedett kesztyűtartó, de pótkerekét defektjavítóra váltották. Krómozott külső kilincs az Expression szinttől jár, a Privilége csúcsverzió fekete hátterű fényszórókat kap, az opciók között újdonság a vadonatúj, sínes tetőcsomagtartó és a panorámatető, valamint a mindegyik verzióhoz rendelhető, 15 colos All Terrain – gyatra úton is helytálló – abroncsokat és kartervédőt tartalmazó terepcsomag.
A motorpaletta benzinesből csakis 16 szelepes, 105 lóerős 1,6 literest kínál, ez 5 fokozatú manuális és 4 fokozatú automata váltóval is elérhető. Az 1.5 dCi turbódízelek részecskeszűrővel, a benzineshez hasonlóan Euro5 normát tudnak, változatlanul 75, 90 és 110 lóerővel futnak tovább – a csúcsverzióhoz 6 sebességes váltó jár. Az Euro5 normás részecskeszűrős gázolajosok mellett egyes piacokon kínálatban maradnak a korábbi, részecskeszűrő nélküli Euro4 normásak is – ilyen azonban már itthon sem kapható. A friss, márciustól gyártásba kerülő Kangoo Franciaországban 13 499 eurótól, azaz a mostaninál 500 euróval magasabb áron már most rendelhető, az itthon listaáron 3,99, akciósan 3,29 millió forinttól kapható Kangoo tavaszi frissítése után minden bizonnyal itthon is drágul majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?