1078 kilométer egy töltéssel, ez a jelen

Tesla-híradó: Több mint 1000 km-t tett megy egy töltéssel egy P100D

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ekkora hatótávnak nem hogy örülnénk, de minden várakozásunkat felülmúlná. Az egekbe magasztalt Tesla képes is rá, már ha folyamatosan 40 km/h-val cammogunk.


Egyelőre a hatótáv para miatt nehéz elfogadni a villanyautókat, a 200 km felett teljesítő autók egyelőre épp hogy elegek egy Budapest-Balaton viszonylatra, de inkább városi használatra valók. A Tesla persze más, a Model S-nek Amerikában kell elégnek lennie, így a minimum 400 kilométer volt elfogadott már a megjelenésekor is. Ma a P100D hatótávja 539,2 kilométer, a gyártó szerint, az olasz Tesla klubosok viszont bizonyították azt, amit Elon Musk szájából már hallottunk, miszerint a P 100D képes 1000 kilométert is megtenni egy töltéssel.
Hirdetés
A Tesla Owners Italy csapata egész pontosan 1078 kilométert tett meg a legnagyobb akkumulátorral szerelt Model S-sel. Habár közúton folyt a teszt, a folyamatos biztosítás elengedhetetlen volt, mivel az átlagnál kisebb sebességgel, csupán 40 km/h-val tolták végig a 29 órás utat. A sofőrök állítása szerint nagyrészt az Autopilot vezetett, a sofőrcserét viszont nem részletezik, hogy zajlott, mivel a megállásokkal jelentős energiát veszthettek, vélhetően menet közben váltottak. Hogy spóroljanak a töltöttséggel, csak a menetfények világítottak, elakadásjelzőt csak a kísérőautókon használtak. Szép teljesítmény, de így használni őrültség, bizonyítéknak viszont tökéletes. A Model S kombinált fogyasztása a teszt végén 91 Wh/km-re adódott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    A cikkbÅ‘l ollózva: “Több mint 1000 kilométert mentek egy töltéssel”

    Példa 1. Nem “MENTEK” hanem csak CAMMOGTAK! Ezt nem lehet haladásnak tekinteni. Ez így egy nagy baromság!

    Példa 2. Audi A 4 D – alacsony gördülésű ellenállású gumikkal, lezárt sík pályán, 40 km/ó sebességgel – fogyasztás 2,5 l/100 km! Ki fog így közlekedni? Nevetséges hír!!! Ezek az adatok mind félrevezetÅ‘ek!!!

    Csunderlik Csabának! Nem “EbbÅ‘l ismerjük meg az e-autót”, hanem errÅ‘l, vagy esetleg arról ismerjük meg!

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Azért mert az ég világon semmi realitása és értelme nincs az egésznek. Attől, hogy extrém körülmények közt elmegy ennyit még nem jelenti, hogy úgy lehet használni mint akár a legolcsóbb ma kapható hagyományos belőégésű motoros autót.

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Most mit fröcsögtök?
    A cikk sem szol masrol, minthogy megneztek, hogy mennyit birnak vele menni, ilyen extrem hasznalat mellett.
    Senki nem hiszi, hogy ezek valos körülmenyek voltak, es barki is hasznalna majd igy az elektromos autojat…
    Kiserlet es nem több.

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Gerhard Platnner rekordjaiban is van szerintem némi “optimalizáció” :), nyilván itt is lesz…

    A Tesla mit vezettem 21 óra alatt tette volna meg azt az 1500km-es utat amit én 13-16 óra alatt a dízellel.

    Kb 5 töltést tervezett be.

    Ennyit az 1000km-rÅ‘l…

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    az lcdket meg az önvezetést használták….semmi más elektronikai cuccot, plusz 40-el mentek, ami ugye fillérb@szás miatt bÅ‘ven indokolatlanul lassú hajtásnak minÅ‘sül egy autóúton pl.
    szóval egyáltalán nem életszerű a példa, ha 20-szal mennek, meg lehet mégtöbbet megy el, ha meg tolják a kocsit, akkor ki tudja ! szóval kb, ennyi értelme van.
    bár az is igaz, h mostanában minden eredmény,adat életszerűtlen/labor eredmény az autókkal kapcsolatban. végülis mindenhogy megadják az adatokat, csak ÉLETSZERŰEN NEM :D:D:D:D:D.

    azt nem értem, hogy nincs erre valamilyen bizottság? tiszta szégyen.

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Hát ez aztán rohadtul életszerű. 40-el mennek mindenhol, a pályán is?

    Nem értem, hogy megveszik a kb 40 milliós villany-csodát és elkezdenek fillért baszni vele.

Vélemény, hozzászólás?