Ez csak fantázia: szedán az új Mazda2-ből

Theophilus Chin agyszüleménye a négyajtós Mazda2

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt héten debütált ötajtósként a Mazda2, s a virtuáltuner Theophilus Chin rögtön megrajzolta annak négyajtós változatát is.


Bár négyajtós Mazda2 még sosem létezett, ha a Mazda fontosnak tartja a lépcsőshátúakat továbbra is preferáló fejlődő piacokat, akkor akár valósággá is válhat a monitor mögötti autódizájner Theophilus Chin fantáziája. A maláj tervező gyakorlatilag az új Mazda2 leleplezésének pillanatában munkához láthatott, hogy szedánosítsa a legfrissebb, már teljes mértékben Skyactiv kettest, hiszen az csak a múlt héten debütált, most pedig már itt a négyajtós koncepciója is.
Hirdetés

Miként még a Mazda2 dimenziói sem ismertek, a négyajtós méretadatai közül sem tudható semmi. Motorból a hármasban már próbált 1,5 literes Skyactiv-G és az új, 105 lóerős, 250 Nm nyomatékú, azonos méretű Skyactiv-D egységeket kaphatná meg kézi vagy automata váltóval a fantázia szerint. Hogy lesz-e valami a Mazda2 négyajtósából, az egyelőre több mint kétséges, háromajtós viszont a hírek szerint biztosan nem lesz, ahogyan például a Renault Clio negyedik generációjából sincs.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?