7 millió forintról indul az alap Mercedes-Benz Citan

Tippelj, hogy mennyivel drágább a Citan személyautó változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már itthon is megrendelhető az új Mercedes-Benz Citan kisteherautó, amely először zárt áruszállítóként és személygépkocsiként lesz elérhető a piacon. Később további változatok is jönnek, például a hosszú tengelytávú, valamint a Mixto is.

A Citan 110-es dobozos kivitelű, négyhengeres, 1,3 literes, 102 lóerős benzinmotorral rendelkező és alap-felszereltségű (BASE) modellek ára bruttó 7 007 860 forintról indul. A személyautó változat alapára pedig 8 347 700 forint. Utóbbi alapból két tolóajtót kap, a dobozos változat viszont csak egyet. A BASE felett a PRO felszereltség áll, utóbbin az ajtónyitók és a tolóajtó sínjének burkolata a jármű színével megegyező fényezést kapott. Bent széria a Mercedes-Benz audio-rendszer, az állítható magasságú vezetőülés, a klímaberendezés, valamint az elektromos ablakemelők, elöl komfortfunkcióval. A PRO-ban pedig a raktér műanyag padlóval is rendelkezik. Vezetéstámogató rendszerekkel is gazdagon felszerelhető az új Citan. Többek között aktív fékasszisztens, aktív sávváltásasszisztens, aktív sebességkorlátozás-asszisztens és aktív holttérfigyelő is rendelhető az aktív parkolásasszisztens mellett. Tolatókamera is rendelhető, amit a csomagtérajtó fogantyújában helyeztek el, a segítségével a vonóhorogra akasztott utánfutóval is könnyebb a tolatás. Az MBUX nélküli Citanban a kamera képe a belső tükörben jelenik meg, egyébként pedig az MBUX központi kijelzőjén.
Hirdetés
Már itthon is megrendelhető az új Mercedes-Benz Citan, a zárt áruszállító és személygépkocsi változatokon kívül később további modellek is jönnek, például a hosszú tengelytávú, valamint a Mixto.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?