Elkészült a tízmilliomodik Ford Mustang!

Tízmillió Ford Mustang, ennyi készült az elmúlt 54 évben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerika legnépszerűbb sportautója, az elmúlt három évben a világ legtöbbet eladott sportautója, filmsztár, celeb, egy ikon. A Ford most ünnepelte a tízmilliomodik legyártott Mustangot!


54 éve készült el a legelső Ford Mustang, amikor a vezetőség úgy gondolta, nem jönne rosszul egy "sportautó" a Falcon alapjain. Lee Iacocca vezetésével elkészült Amerika első pony carja, vagyis kisebb sportos autója. Bár a 164 lóerős V8-as motorral hajtott, háromfokozatú kézi váltós Mustangot joggal lehet inkább gran turismónak nevezni. Ennek már több mint fél évszázada, ami alatt a Mustang Amerika legtöbbet eladott sportautója volt, minden évben, az elmúlt három évben pedig már Európa is elmondhatja magáról ugyanezt.
Hirdetés

Ez idő alatt tízmillió Ford Mustang készült, az ünnepi példányt épp most mutatták be egy komplett rendezvény keretein belül, amit Mustang tulajdonosok meghívásával tartottak. Az ünnepi Mustang ugyanolyan Wimbledon fehér, mint az első. V8-as motorja 460 lóerős, váltója pedig hatfokozatú kézi, és persze nyitható tetős. A dearborni gyár parkolójában kirakták az impozáns számot, méghozzá Mustangokból, ahol a két tagoló vessző az első és a legutóbbi autó volt. A Ford összeszedett pár dolgot, amiben mindenképp lenyűgöző a Mustang, önmagán kívül, ilyen például az, hogy egyetlen más autó sem szerepelt nála többet mozifilmben, vagy televízióban, a modelltematikus facebook oldalak közül pedig a Mustangnak van a legtöbb követője. Az ünnepség alatt három második világháborús P-51 Mustang vadászgép is tiszteletét tette, az ünnepi autót pedig a Ford sajátjaként őrzi meg az utókornak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?