Project One lehet az AMG hiperautójának neve

Több mint 1000 lóerős lehet az AMG Project One

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Készülget a Mercedes-AMG hiperautója, ami hibrid hajtását az Forma-1-ből örökölheti. Már az előzetes rajzok alapján is érdemes rá várni.


Eddig R50-ként emlegették, a Mercedes-AMG által megosztott friss képen viszont már Project One-nak hívják a német prémiummárka háttérben készülő hiperautóját. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a végső elnevezése, az viszont már az előzetes rajzok alapján látszik, hogy a FIA WEC LMP prototípusainak formavilágát hozhatja. Nem csoda, hiszen nemes egyszerűséggel egy utcai F1 autónak írják le, aminél az aerodinamika kulcsfontosságú. Főleg, ha le akarják szorítani az előzetesen ígért több mint 1000 lóerőt az utakra.
Nem kacsa, erejét valóban a gyár F1 technikája adja majd, tehát a világbajnok W07 Hybrid 1,6 literes V6 turbós erőforrása. Újabb gyönyörű példa lehet arra, hogy miként lehet az autósportban elért fejlesztéseket utcára vinni. A Mercedes-AMG utalásai alapján egy intelligens összkerékhajtásra lehet saccolni, ahol a V6 a hátsó tengelyt, míg az elektromos motor az elsőt fogja hajtani. Összteljesítményük még nem ismert pontosan, az AMG már most több mint 1000 lóerőt ír, valamint, hogy „talán a legizgalmasabb kétüléses lesz, ami valaha utcára került.” Szerintem hihetünk a szakértőknek.
Hirdetés
Az AMG 50. évfordulójára készülő hiperautó teljes pompájában a Frankfurti Autószalonon mutatkozhat be szeptemberben, és a pletykák szerint mindössze 200-300 db készülhet a 2,4 millió eurós, azaz kb. 741 millió forintos modellből. Méltó ellenfelére találhat az Aston Martin és a Red Bull közös gyermeke, a 001, amivel egy másik dimenzióban játszanak. Talán ez lesz az az AMG modell, amiről Hamilton beszélt?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?