GT4 versenyautón dolgozik a Jaguar

Több mint 50 év után újra lehet Jaguar nagytúraautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 1960-as évek óta nem láthattunk gyári GT versenyautót a Jaguartól. Most úgy látszik, három GT4 specifikációjú F-Type-on is dolgoznak.


A Jaguar sem szeretne kimaradni az egyre csak fejlődő GT sorozatokból. Bár úgy tűnt, hogy minden sportra szánt költségvetésüket a Formula E kampányra fordították, az 1960-as évek után állítólag újra gyári GT versenyautót építenek a britek, még ha nem is a csúcskategóriába. Több mint 50 éve az ikonikus E-Type nyerte sorra a GT sorozatokat, azóta nem volt a brit gyárnak házilag felkészített GT versenyautója. Az Autosport jelentése szerint azonban három F-Type felkészítését kezdte meg a Jaguar, amik a GT4-es szabályrendszer szerint fognak elkészülni. A Jaguar tehát nem a GT3 királykategóriát nézte ki magának, hanem a BMW M4 által uralt alsóbb kategóriát, ami Európában egész idáig elég gyerekcipőben járt, de a számtalan gyári fejlesztésű autó megjelenésével, komoly fejlődést várhatunk. A döntés logikus és időszerű lenne, hiszen az F-Type konkurensei, mint a Mercedes-AMG GT-R, a Porsche Cayman vagy az Aston Martin Vantage, már mind jelen vannak a GT4 sorozatokban.
Hirdetés

Jaguarból legutóbb a svájci Emil Frey készített GT versenyautót, ők az XKR-ből építettek GT3 homológ nagytúraautót. Kicsivel korábban még a Le Mans-i 24 óráson is feltűnt egy amerikai építésű XKR, amit az akkor még használatban lévő GT2 kategóriába építettek. Azonban ezek nem gyári, hanem privát kezdeményezések voltak. A három új F-Type GT4-et a korábban Aston Martinnal versenyző és a Superdry ruhamárka egyik alapítója, James Holder rendelte és tervei szerint csapatával még év vége előtt bevetnék az új Jaguarokat az európai GT4 sorozatban. A gyáriak állítólag Graham Humphrey leszerződtetésével kezdték a projektet, aki korábban a Le Mans győztes BMW V12 LMR, a Bentley Continental GT3 és a híres Aston Martin Valkyrie szuperautó fejlesztésében is részt vett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?