Ingyenesen mehetünk vezetéstechnika tréningre

Több mint ezer jelentkezőt vár a Hungaroring Tanpályája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vezess biztonságosan! kampányának keretén belül több, mint ezren vehetnek részt ingyenes vezetéstechnikai tréningen.


Bár az ország bizonyos területein épp tombol a tél, nem ehhez kapcsolódik ezúttal a legújabb NFM felhívás. Tény, hogy téli körülmények között hamarabb megcsúszhat az autó a vizes, ködpárás, fagyos, havas útfelületen, egy vészhelyzeti szituációval viszont az év bármely napján találkozhatunk. A Vezess biztonságosan! kampány alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének és szinten tartásának fontosságára. Ennek elősegítése érdekében ingyenesen több mint ezren ingyenes tréningen vehetnek részt a jelentkezők.
Hirdetés

Az eseménysorozat a korábbi évek Jól vezess! programjához hasonló felépítésű: a márciustól júniusig összesen több mint ezer fő számára térítésmentesen biztosított képzéseken a vész- és konfliktushelyzetek felismerésére, elhárítására készítik fel a járművezetőket. Az autóvezetőket négy kategóriában várják (legalább négy, maximum 12 hónapos jogosítvánnyal rendelkezők, 60 év alatti, 60 év felett, valamint hivatásos gépkocsivezetők), ezen felül pedig motorosok is élhetnek az ingyenes lehetőséggel. A jelentkezés részletes feltételei és az online regisztrációs űrlapok 2018. február 26-tól találhatóak meg az alábbi oldalon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?