A PSA luxusmárkája kihagyhatja a Genfi Autószalont

Több nagy gyártó mellett a PSA egyik almárkája is kihagyhatja Genfet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford, a Volvo és a Jaguar-Land Rover már korábban lemondta a 2019-es Genfi Autószalont, most pedig a francia gyáróriás dönthet úgy, hogy egyik márkája már biztosan nem jelenik meg.


Az idei Párizsi Autószalon volt a francia márkák számára a lehető legfontosabb esemény, a PSa csoport legfrissebb modelljeinek bemutatását is ide szervezte. Bemutatkozott a DS prémiummárka legújabb modellje is, a DS3 Crossback, ami ráadásul egyből elektromos hajtáslánccal is elkészült. A sikeres Párizsi Autószalont követően 2019 tavasszal viszont nem valószínű, hogy megjelenik a Genfi Autószalonon. A DS Automobiles egyelőre nem mutatott semmi újdonságot és még pletykából sem hallani, hogy készülne valamivel, a DS3 Crossbacknek pedig vélhetően nem szerveznek újabb európai premiert.
Hirdetés

Egyelőre még az sem biztos, hogy az Opel megjelenik Genfben, legalábbis erre vonatkozó információt sem közölt a gyártó. Ugyanakkor arról lehet hallani, hogy érkezik az új Corsa, viszont eddig nem árultak el semmit a fejlesztésről és álcázott autót sem látott még senki. Ez persze jelentheti azt is, hogy sikerül teljes csöndben fejlesztenie az új modellt, és meglepetésszerűen érkezik majd tavasszal. Arról viszont már korábban is lehetett hallani, hogy a Corsa lesz az első európai elektromos Opel modell, mely vélhetően a DS3 Crossback E-Tense hajtásláncát kapja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.08. at 15:04
    Permalink

    PSA luxus márkája 😀 😀 😀 nahát nem is tudtam , hogy az átmatricázott Citroen amit DSnek hívnak már Bentley, Lamborghini, Rolls-Royce magasságokban van . Legutóbb mikor láttam egy DSt még egy Vw minőségét sem érte el összeszerelésben … De tényleg jó hogy luxus márka lett belőle az Autonavigátornál . 😀

    • 2018.12.08. at 16:03
      Permalink

      szted a DS abban a ligában játszik, ahol az általad emlegetett kocsik vannak, miközben az ára azoknak a töredéke?
      az alap kivitelhez viszont valóban jóval jobb minőségűek. lehet, h szerencsésebb lett volna prémium kategóriának nevezni 🙂

      • 2018.12.09. at 14:27
        Permalink

        Szerintem pont nem ebben a kategóriában játszik … de a cím szerint igen .. ezért is hoztam fel a konkurenseket 😀 😀 mert hát egy Citroen DS bizony bizony méltó ellenfele mondjuk a Bentley Mulsanne-nak . Szerintem a DS mint almárka maximum egy Vw színvonalat és árat képviselhetne nem pedig az Audi , Merci, BMW árcéduláját …

        Ez a márka pont arra jó példa hogyan vegyél Citroent jó drágán és még örülj is neki …

    • 2018.12.12. at 18:11
      Permalink

      Valóban talán erős a luxus jelző, a prémium kicsit egyenesebb és a PSA is így kommunikálja a legtöbb helyen, de előfordult már többször a luxus jelző is náluk. Néha ragadszkodunk a gyári szövegekhez és jelzőkhöz, másrészt pedig talán ez a része nem is annyira fontos, de ha ennyire zavaró, akkor én kérek elnézést!;) a lényeg pedig változatlan, de ahogy látom, a luxus jelző használatának nagyobb hírértéke volt számodra

Vélemény, hozzászólás?