Egyre többen járunk márkaszervizbe

Tovább emelkedik a hazai márkaszervizek forgalma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2013-hoz hasonlítva egyes márkaszervizek forgalma 15-20 százalékkal növekedett, derült ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének kutatásából.


Négy éve indította útjának a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az "Értünk hozzá" márkaszerviz kampányt, amely a hazai márkaszervizek teljes hálózatát méri. Az idei kimutatásban az látszik, hogy 2015-ben 5-10 százalékos forgalomnövekedést értek el a márkaszervizek 2014-hez képest, 2013-hoz viszonyítva pedig 15-20 százalékos gyarapodásról beszélhetünk. Az is látszik, hogy míg korábban főként céges ügyfelek vitték az autókat márkaszervizbe, addig manapság egyre több magánember fordul meg ezeken a helyeken.
Hirdetés

Legtöbben az időszakos karbantartásokat vagy a garanciális javításokat végeztetik el a javítóműhelyekben. A biztosítási káresemények ügyintézése és javítása, továbbá az akciós ajánlatok is sok ügyfelet vonzanak. A kutatásból az is kiderült, hogy igen népszerűek a téli-nyári felkészítő ajánlatok és az egyéb szolgáltatások, mint például a gumitárolás vagy a műszaki vizsga.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?