Ismét jól fogynak az autók, pláne ezek – listán a top 10 modell

Továbbra is erős növekedésben az autópiac

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eltelt az év háromnegyede, a teljes járműpiac már most 100 ezer példány felett jár, év végére várhatóan személyautóból is elfogy ennyi. Mutatjuk a legnépszerűbbeket.


Miként a teljes járműpiac már most elérte a bűvös 100 ezres példányszámot, személyautóból a 2008-as krach után idén először fogyhat több mint százezer év végére. Igaz, 2007-ben még 177 ezer talált gazdára, a megelőző években pedig még több, s a kétezres évek első felében a kétszázezres − szintén egészségtelen méretű − eladás is megvolt.
Hirdetés
2017. IX. (db) 2016. IX. (db) Különbség (%)
Személygépkocsi 9607 8225 16,8
Kishaszonjármű 1556 1664 -6,5
Nagyhaszonjármű 532 348 52,9
Busz 53 52 1,9
Motorkerékpár 164 161 1,9
Összesen 11 912 10 450 14

Idén reálisan 110 ezer személyautó értékesítése lehet a cél, ami persze az elmúlt évekhez képest már jelentős többlet. Csak a tavalyi évhez mérten közel ötödével nőtt a személyautó-eladás. Az idén a növekedési hitelprogram által már nem pörgetett kishaszonjármű-szegmens kivételével mindenhol nőttek az eladások.
2017. I-IX. (db) 2016. I-IX. (db) Különbség (%)
Személygépkocsi 82 681 69 439 19,1
Kishaszonjármű 13 311 15 473 -14
Nagyhaszonjármű 4167 3657 13,9
Busz 455 318 43,1
Motorkerékpár 2024 1923 5,3
Összesen 102 638 90 810 5,3

A márkák versenyét a személyautók között vezeti a Suzuki, de a piac bajnoka a személyautó-kishaszonjármű szegmens összesített számaival piacvezető Ford, ami már a személyautók között is második helyen van, a sok évig első helyen szereplő Opel harmadik helyre szorításával. Hatalmas hajrával szeptemberben negyedik tudott lenni az éves összesítésben szintén a tavalyinál jobb, ötödik helyen álló Toyota, ami a Volkswagent is megelőzte a piacon.
Top 10 márka és modell (személyautók) - 2017. szeptember
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 1357 1. Suzuki Vitara 844
2. Ford 876 2. Skoda Octavia 370
3. Opel 821 3. Ford Focus 265
4. Toyota 764 4. Suzuki SX4 S-Cross 251
5. Skoda 658 5. Opel Astra 233
6. Volkswagen 681 6. Dacia Duster 228
7. Kia 446 7. Hyundai i30 206
8. Hyundai 443 8. Volkswagen Golf 203
9. Dacia 434 9. Ford Kuga 191
10. Renault 408 10. Volkswagen Passat 185

Bár a márkák versenye sem szerény, a modelleké még érdekesebben alakul. A Suzuki Vitara behozhatatlan előnye most épp egy rendőrautó-beszerzésnek is köszönhető, örök a Skoda Octavia sikere is, a Dacia pedig a kifutó Dusterrel a piac harmadik legkelendőbb modelljét adja. Utóbbi cím persze változhat még az év hátralévő negyedében.
Top 10 márka és modell (személyautók) - 2017. január-szeptember
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 10 765 1. Suzuki Vitara 6288
2. Ford 8004 2. Skoda Octavia 3821
3. Opel 7359 3. Dacia Duster 2660
4. Skoda 7019 4. Ford Focus 2234
5. Toyota 6023 5. Suzuki SX4 S-Cross 2218
6. Volkswagen 5668 6. Opel Astra 2053
7. Dacia 5129 7. Ford Kuga 1649
8. Renault 3622 8. Volkswagen Passat 1541
9. Kia 3415 9. Nissan Qashqai 1462
10. Nissan 3158 10. Fiat 500 1427
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:24
    Permalink

    Én ezt a hatalmas fellendülést nem tapasztalom. Az autószalonok jóformán csak a szervízből próbálnak megélni. Nem látok sorbanállást a szalonoknál. Hirdetést viszont igen:Szerelőket-fényezőket-autómosót-adminisztrátort-lakatosokat keresnek.

  • 2017.10.27. at 14:24
    Permalink

    Közvetlen közvetett központi kilövő állomás :))))

    így hívjuk őket magyarul: 1:szívócső befecskendezéses hengerenkénti!!!! (ahány henger annyi injektor) ez ma a hagyományos lassan talán visszaszoruló technika,
    20 évvel ezelőtt:2: szívócső befecskendezéses központi!!!! (1 injektor az összes hengert ez látja el)
    mai technika: 3:közvetlen!!!!!!!! a hengerbe nagyobb nyomással( ahány henger annyi injektor)
    régen volt karburátoros is meg ma is van duplabefecskendezős is vegyesen 1-es és 3-as.
    az injektor szó pedig magyarul befecskendezőt jelent.

  • 2017.10.27. at 14:24
    Permalink

    Amikor még tavaly a Focus miatt voltam kereskedésekben, megkérdeztem, valós-e az, hogy ennyi Focust vagy Kugát adnak el Magyarországon havi/éves szinten. Focusból viszonylag sok a flottavásárlás, de ott is minimum 50% reexport, a Kugánál ez le sem merem írni mekkora arány. Még ha egy kicsit kamuztak is, akkor is durvák ezek a számok.

    Ezért van az, hogy bizonyos kereskedésekbe bemenve leszarják az egyedi vásárlókat, mert bőven elvannak a reexporttal, századannyi a macera 🙂

  • 2017.10.27. at 14:24
    Permalink

    Fiúk, segítsetek már! A Suzuki Vitara 1.6 benzinese közvetlen vagy közvetett befecskendezésű? Kokszosodik vagy nem annyira. Tervezem egy alig használt példány megvásárlását, és sokat használnám városban. Köszi előre is.

  • 2017.10.27. at 14:24
    Permalink

    A FIAT 500-asnál többször szó volt arról, hogy valószínűleg külföldre viszik az új autókat. Nemrég belefutottam a Panda idei év eladási számaiba. Augusztus-ig 25 darabot értékesítettek Magyarországon…

Vélemény, hozzászólás?