Kétszemélyes villanytricikli a Toyotától: i-Road

Toyota i-Road: városba, tisztán, ketten, három keréken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota szinte minden kiállításon szokott ultratakarékos, vagy teljesen tiszta üzemű kis városi közlekedési eszközöket kiállítani, idén a háromkerekű i-Roaddal érkeztek Genfbe.


A Renault Twizyje után a Toyota is bemutatta a maga elektromos hajtású városi járművét a Genfi Autószalonon. Francia konkurenséhez hasonlóan ebben is ketten férnek el egymás mögött, de attól eltérően az i-Road csak egy hátsó kerékkel készül, ennek megfelelően a kanyarokban úgy dől, mint egy motorkerékpár. Az i-Road hagyományos kormánykerékkel irányítható, egyensúlyáról a jármű kormányszögét, sebességét és a beépített giroszkóp adatait figyelembe vevő Active Lean technológia gondoskodik.
Hirdetés

A 2350 mm hosszú, 1445 mm magas i-Road tengelytávja 1700 mm. 850 mm-es szélessége azt jelenti, hogy széltében nem foglal sokkal több helyet, mint egy hagyományos motorkerékpár, így könnyen manőverezhető, parkolható, fordulókörének átmérője pedig csupán 3 méter. A triciklit az első kerekekbe épített 2 kW-os villanymotorok hajtják, otthoni hálózatról körülbelül 3 óra alatt tölthetők tele 50 km körüli hatótávot biztosító akkumulátorai.

Nulla emissziója mellett további előnye, hogy B-kategóriás jogosítvánnyal vezethető, tetejének köszönhetően pedig nem kell benne bukósisakot viselni, ráadásul apró karosszériája megvéd az időjárási viszontagságoktól, utasterében pedig olyan funkciók is fellelhetők, mint a belső világítás, fűtés és Bluetooth-kapcsolattal is felvértezett hangrendszer.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:17
    Permalink

    Igen tényleg nem rossz .. melóbajáráshoz ideális lenne .. már csak az lenne jó ha egy közepes robogó áráért meg lehetne venni és akkor bombasiker lehetne !!!

Vélemény, hozzászólás?