Őrült mutatvánnyal népszerűsíti luxusmárkáját a Hyundai

Túl sokszor nézték meg a Halálos iramban filmeket a Genesisnél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hondához, a Nissanhoz és a Toyotához hasonlóan a Hyundai is életrehívta saját luxusmárkáját Genesis néven. Legsportosabb modelljüket pedig hajmeresztő videóval népszerűsítik.

Nemcsak egyetlen videót gyártottak, hanem egy háromrészes minisorozatot, amelynek első epizódját mutatták most meg. És az első mutatványt tényleg a Halálos iramban filmek egyik jelenete ihlette. A G70 kormánya mögé beültették Tanner Foustot, aki leginkább az amerikai ralikrossz bajnokságokból lehet ismerős, illetve néhány őrült autós mutatványa nyomán is. A reklámvideóban pedig nem volt más dolga, mint átsiklani egy kamion alatt.
Hirdetés
Egyszerűen hangzik ugye? Hát nem az, ugyanis a vontató és a rákapcsolt szerelvény kerekei között 6705 milliméter a távolság, míg a G70-es 4685 milliméter hosszú. Foust tolatva kezdi az akciót 56 km/h tempóra gyorsulva, majd a fékre taposva egy szép piruettel átsiklik a monstrum alatt. A következő epizódot június 12-én mutatják meg, abban a Baby Driver (Nyomd, Bébi, nyomd!) egyik jelenetét ismétlik meg, amelyben Foust 180 fokos fordulóval kerüli el az ütközést egy kamionnal, majd június 19-én a Drive-Gázt! inspirálta jelenet következik. A Genesis G70 alapváltozatában egyébként négyhengeres, kétliteres, turbófeltöltéses benzinmotor dolgozik 252 lóerővel és 352 Nm forgatónyomatékkal, de rendelhető 3,3 literes V6-os motorral is, amely 365 lóerős és 509 Nm a forgatónyomatéka. Amerikában 34 900 dollár az indulóára, ami körülbelül tízmillió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?