40 milliós büntetés a tesztautót kinyíró újságírónak

Túlforgatták, mire felrobbant a Porsche 917-es motorja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még 2009-ben történt, hogy a kolléga túlforgatta a Porsche 917 motorját. Az tönkrement, a tulaj perre vitte a dolgot, az újságíró fizethet, mint a köles.

Amikor az élet császára, tehát az autós újságíró tesztautót vezet, természetesen felelősséggel teszi, s az ő zsebére is megy a (nem) játék. Legalábbis részben, mert casco általában van a kocsikon, így "csak" a saját hibából okozott balesetből adódó kár önrésze terhel minket. Most nyilván nem az urambocsá' személyi sérüléses sztorikról van szó, illetve az is nyílt titok, hogy egyedi elbírálás követi az időnként előforduló csattanásokat. Egyedi elbírálásnak titulálhatjuk azt is, hogy egy brit kollégát több mint 40 millió forintnak megfelelő angol font megfizetésére kötelezte a bíróság (szervizszámlára és ügyvédi díjakra). Ez azért elég egyedi... Még 2009-ben történt, hogy Mark Hales újságíró-versenyzőnek egy Porsche 917 replikához és az összehasonlítás kedvéért egy Ferrari 512S-hez volt "szerencséje". És túlforgatta a Porsche 12 hengeres, léghűtéses boxermotorját, ami felrobbant, a ritka kincs tulajdonosa, hajdanán az F1-ben is megforduló David Piper meg perre vitte az ügyet. (Különben a javítás után a büntetés tízszereséért, 1,25 millió fontért adta el az ő szerény kis különlegességét.)
Hirdetés
Hales és Piper előzőleg megegyeztek abban, hogy 7000-es percenkénti fordulat fölé nem nagyon kéne pörgetni a motort, s amennyiben baja lesz az erőforrásnak, az pénzbe fog kerülni. Az újságíró cégének biztosítója kibújt a kártérítés alól, ergo a váltóhibára - sikertelenül - hivatkozó Halesnek kell perkálnia. Menni fog neki? A fene tudja, mindenesetre a vicces elnevezésű savethehales.com oldalon lehet segíteni neki. Ugye hasonló esetben bennünket is támogatnak? Köszönjük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:53
    Permalink

    HybridFoeLife:
    Nem azért te mafla! Minden autót túl lehet forgatni, ha kihúzatod, és visszváltasz kettőt.
    Amógy abban az időben még nem volt benne computer ami leszbályoz, ha tolod neki.
    Azért van benne a fordszámmérő, hogy a sofőr nézze. Már ha tudja, mit lát.
    Asszem még nem vezettél normális sportautót.

Vélemény, hozzászólás?