Egészen kívánatos az új Nissan Micra

Turbós háromhengeressel és takarékos dízellel érkezik az új Micra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formája ismerős lehet a Sway tanulmányautóról, az új Micra már nem a régi cukorfalat vonalat követi, igazán lendületes külsőt kapott takarékos motorokkal.


A Párizsi Autószalonon bemutatkozott a Nissan kisautójának legújabb, ötödik generációja. A közönségkedvenc Micra ezentúl még kapósabb lehet. Legalábbis ilyen formatervvel nem tudunk neki mást jósolni, egyszerűen lendületes, vagány kisautót terveztek a Sway tanulmányautó alapján. Bent is egész vad formákkal, komoly személyre szabhatósággal, finom tapintású betétekkel találkozunk. Elődjéhez képest az üléspozíció lejjebb került, valamint a kormány állíthatósága is minden irányban lehetséges, a gyártó azt ígéri, hogy a biztonságérzet is sokat javult.
A biztonság amúgy is nagy szempont - nem csak a Nissannál - a Micra rengeteg vezetéstámogató rendszert vonultat fel - a gyártó ezeket Aktív Biztonsági Pajzs néven említi. Például sávelhagyásra figyelmeztető, ráfutásgátló gyalogosfelismerő rendszerrel, körkamerás parkolóasszisztens és táblafelismerő, valamint holttérfigyelő is elérhető lesz. A középső új fajta Nissan Connectivity rendszer 7 colos érintőkijelzővel telefonunkat is fogadja, iPhone-osok előnyben, ugyanis Sirivel még hangvezérlés is elérhető a Micrához.
Hirdetés
Ha már a hangnál tartunk, a Bose uralja a teret odabent, prémium hangzású hifijéből még a fejtámlákba is jutott hangszóró. Motorok terén a Renault-tól ismerős 900 köbcentis turbós 90 lovas benzines és 1.5-ös turbódízel szerepel, valamint az új Micrához 75 lovas szívó 1 literes is kérhető lesz. Igazán illene hozzá valami vadabb hajtáslánc is, hiszen a forma adja. Talán a gyáriak is meglátják benne a lehetőséget, és a Nismo elé dobják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?