Erősebb, de turbós V8-ast kap a Ferrari 458-as

Turbót kap a Ferrari 458 a modellfrissítéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy a California, úgy a sportosabb 458 is turbós motort kaphat a modellfrissítéskor. Egyben erősebb is lesz minden eddiginél, 670 lovas.


Sajnos, vagy sem, a turbósítás a mai viszonyok között szinte elkerülhetetlen. Sima családi autók példáján a legszembetűnőbb, hogy a normáknak való megfelelés kényszere mennyire ki tud herélni egy motort. Persze ott van a Mazda példája a remek Skyactiv motorokkal, de a japánok csak egy csepp a nagy tengerben, a ritka kivétel. A tendencia az, hogy már a sportkocsigyárak is downsizingolnak, azaz kisebb motorokat építenek. Ez érinti a hengerszámot és a lökettérfogatot is, de azért, hogy maradjon valami ami hajtja még a kocsikat, természetesen feltöltést kapnak ezek a kisebb motorok.
Hirdetés


A kisebb motor a Ferrari esetében a 4,5 literes szívó V8-as helyett egy 3,9 literes, szintén V8-as de turbós egységet jelent, ami ráadásul erősebb is lesz a jelenleginél. Becslések szerint 670 lóerőt fog tudni az újabb 458 Italia, ami eredetileg 570 lóerős, az erősebb Speciale verzióban meg 605. Mindegyik motor a Ferrari-Maserati közös fejlesztésű motorcsaládjából származik. A V8-asok 90 fokos hengerszögűek és a Tipo F136 generáció tagjai. Ami biztos, hogy erőbenn nem lesz hiány és nem kell félteni a 458 hangját sem, mert akinek szerencséje volt vezetni a már turbós California T-t, az nem panaszkodott, az állítólag egy jobb kocsi lett a turbósítást is hozó frissítéstől. Várjuk hát a frissített 458-ast is, turbóval is meghajtanánk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?