Napokkal ezelőtt még tűz, most sár pusztított

Tűz után sár, Görögországot sújtja a természet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A napokban sújtotta Görögországot történelmének egyik legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó tűzvésze, pár nappal azután Athén mellett a sár volt az úr.


Görögország történelmének egyik legnagyobb tűzvészén van túl, a népszerű üdülővárost, Matit sújtották a lángok, amik elpusztították a város egy részét. 82 ember életét követelte, több mint 180-an sérültek meg, és úgy tűnik, ezzel még nincs vége a természet csapásainak. Mati után az Athén melletti Marousit sújtotta, de ezúttal, nem a meleg, hanem a heves esőzések miatt történt közel katasztrófa.
Hirdetés

A hirtelen érkezett viharos esőzések miatt a hegyekből óriási mennyiségben indult meg lefelé a csapadék, miközben sárrá alakult. Marousiban elöntött egy komplett parkolót, a szintén népszerű üdülőváros egyik forgalmas helyén. A mélyedésben kialakított parkolóban megállt a sár, szemtanúk szerint szabályosan olyan volt, mint egy tó, amiben nem halak, hanem autók úsznak. A felvételen már az látható, hogy a lassan elvonult sár milyen pusztítást hagyott maga után. Több száz autót pakolt egymásra, zúzott össze és tett tönkre. A tűzoltóság és a rendőrség átvizsgálta a helyszínt, minden egyes autót esetleges sérültek után, de egyelőre úgy tűnik, senki nem sérült meg, ami szinte a csodával határos.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?