Nagy arcot ölt a legkisebb Suzuki

Új arcot ölt a Suzuki Splash

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújul a Suzuki Splash, a japán márka legkisebb európai, amúgy esztergomi gyártású modellje leginkább arcával lesz más: méretes hűtőmaszkot kap.

Némi késéssel csak idén ölt új arcot a 2008-ban megjelent, azaz már 4 éves Suzuki Splash. Az előző Swift alapjaira épített miniautó csak visszafogott, de annál látványosabb frissítést kap, V-alakban megtört aljú, méretes és audisan egykeretű hűtőmaszkja a márka európai zászlóshajójára, a Kizashira emlékeztet, s természetesen a lökhárítókat is lecserélik a japók.
Az utastérbe friss műszerszámlap, üde kárpitok kerülnek, a motorpaletta azonban megtartja a korábbi 3 hengeres, 1,0 literes, valamint 1,2 literes benzineseket. Az 1,0 literes marad 68 lóerős, az 1,2-es azonban már nem a megjelenéskori 86, hanem a Swiftből ismert 93 lóerős, változó szelepvezérlésű. Dízel Splash már nem készül, a csakis kéziváltós 1,0 literes 4,8 l/100 km, 109 g/km értékeivel kellően takarékos, s a sokkal dinamikusabb (14,7 s helyett 12,0 s alatt 100 km/órára érő) 1,2-es sem panaszkodhat 5,1 l/100 km, illetve 119 g/km értékeivel. A kuplungmentes kényelemre szavazók szintén igen jól járhatnak az 5,7 l/100 km, 133 g/km jelzőszámokkal fémjelzett 4 fokozatú automatás 1,2-essel.
Hirdetés
A talán új színeket, s friss keréktárcsákat is bevető megújult Splash hazai bevezetése a nyár közepén várható, arról egyelőre nincs információ, hogy a most 2 574 000 forintos alapár változik-e majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?