Discovery lesz a következő Freelander

Új családba kerül a Land Rover Freelander

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Land Rover Freelander a gyártó ígérte szerint jövőre érkezik a piacra. De az is elképzelhető, hogy más néven. Az indiai kézben lévő brit márkánál ugyanis úgy érzik, zavaró a mostani márka- és modellkínálat elnevezése.


A Freelander következő generációját az Autocar című brit lap szerint új márkanéven, a Discovery belépő modelljeként hozzák forgalomba. A Discovery ugyanolyan családnév lesz, mint a Range Rover, amely néhány éve, az azóta sikert sikerre halmozó Evoque-kal bővült. Ide várják néhány éven belül a Range Rover Evoque XL-t, a kabrió változat életképességét azóta sem erősítették meg.
Hirdetés

A Land Rovernek az a célja, hogy egyszerűsítse a mostani négytagú családját (Range Rover, Discovery, Freelander, Defender). Az új Discovery famíliában két modellel váltják le a mostani Freelandert: lesz egy öt- és egy hétüléses változat. Ugyancsak a Discovery nevet viseli majd az a két zászlóshajó, amelyet a Range Roverhez hasonlóan az új alumínium struktúrára húznak rá. Később egy kisebb SUV, az Evoque megrövidített variánsa, is érkezhet a Freelandert bekebelező Discovery-kínálatba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?