3,4 litert fogyaszt az új SEAT Ibiza

Új frontot kapott a SEAT Ibiza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelentek az első képek a modellfrissített SEAT Ibizáról, amelynek legtakarékosabb, 1.2 TDI Ecomotive változata mindössze 3,4 liter gázolajat fogyaszt.


A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, azt követően pedig rövidesen árulni is kezdik a modellfrissített SEAT Ibizát - a Volkswagen Polo és a Skoda Fabia spanyol rokona továbbra is háromféle karosszéria-változatban, háromajtós SC-ként, ötajtósként és ST elnevezésű kombiként keresi a vásárlók kegyeit. A 2008-ban debütáló negyedik generáció faceliftes verziója legfőképp orr-részével változik, míg hátulról művészet különbséget tenni új és régi Ibiza közt.
Átdolgozták a lökhárítókat, elöl szélesebb a hűtőmaszk, a lámpa és a trapéz alakú, az elődéhez képest megfordított légbeömlő. A motorháztető közepébe belevasaltak egy élt, friss fényezések és felnik is gazdagítják a kínálatot. LED-es hátsó lámpa és nappali menetfény is szerepel majd az extralistán, utóbbi a bi-xenon fényszóróval jár.
A sajtóanyag szerint az Ibizáé a szegmens legfiatalabb vevőköre, ezért a ráncfelvarrásnál úgy alakították komolyabbra a kisautó megjelenését, hogy dizájnja azért a jövőben is dinamizmust, "életörömöt és optimizmust" sugalljon. Meg nyilván sportosságot is, bármennyire is ellentmondásos a sportos jelzőt dobálni az utcai, hétköznapi autók esetében. Utasteréről még nincs kép, a gyártó minimalistán minőségi belteret ígér. Felszereltségileg a SEAT legnagyobb dobása a később érkező, hordozható multimédiás rendszer lesz érintőképernyővel.
Szintén csak az év második felében jön a Cupra csúcsmodell, addig olyan takarékos, mégis betyáros menetteljesítményt nyújtó változatokkal muszáj beérni, mint az 1.2 TSI Ecomotive 105 lóerővel, start-stop rendszerrel és 5,1 literes fogyasztással, vagy a háromhengeres dízel, az 1.2 TDI E-Ecomotive a maga 75 lovával, 180 Nm-ével, 3,4 l/100 km-es étvágyával és 89 g/km-es CO2-kibocsátásával. Benzinesnek még az egyik végen ott az 1.2-es, szívó háromhengeres 60 lóerővel, a másikon meg az FR, a turbós-kompresszoros 1.4 TSI 150 lóerővel, 7,8 mp-es 100-as sprinttel, akár 7 fokozatú DSG-váltóval és 212 km/h-s végsebességgel. Akad egy überdízel is a 2.0 TDI révén 143 lóerővel - 4,6 l/100 km-es szerény étvágy mellett.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?