Merész Mokka felirat díszeleg majd az Opel új modelljén

Új információkat adott ki az Opel a hamarosan érkező Mokka stílusáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A népszerűnek ígérkező Mokka stílusa egy új irányzatot képvisel a márka életében, melyet későbbi modellek is megkapnak majd.

Álcázva már láthattuk a következő generációs Opel Mokkát, és Jürgen Klopptól már azt is megtudhattuk, szerinte minden képzeletet felülmúló élmény lesz az új SUV, ám teljes valójában még nem vehettük szemügyre. Erre sajnos még mindig várnunk kell, ám új információmorzsák érkeztek a modellről: nem csak a név kap új kinézetű feliratot hátul, de a Mokkával bemutatkozó új stílus is előrevetíti a későbbi Opelek küllemét.
Hirdetés
Az új Mokka felirat a gyár elmondása szerint a modell élettel teli karakterét és mozgalmasságát tükrözi, egyúttal pedig digitális formában is könnyebben megjeleníthető az új betűtípus. Ez lesz az első Opel, ami megjelölését hátul az embléma alatt, középen fogja viselni. A betűk nagyobbak lettek és egymástól távolabbra helyezkednek el, ami a kocsi megnövekedett szélességét hangsúlyozza. Ezen kívül nem lesz semmiféle jelzés, ami a motor típusára vagy hengerűrtartalmára utalna, csakis Mokka, illetve Mokka-e fog a csomagtér-ajtón szerepelni.
Hirdetés
Az új Mokkával új dizájn is érkezik, ám a márka hagyományait sem engedik el teljesen: megmarad az úgynevezett iránytű formaterv, ami egy függőleges és egy vízszintes vonal találkozására utal. Az autót hosszában egy törés osztja majd ketté, ami az elöl lévő Opel jelen keresztül fut, majd a motorháztetőn folytatódik, és a csomagtérajtón végződik - hasonló dizájnelem található jelenlegi és régebbi Opeleken, például az Astrákon is. Mindkét emblémánál találkozik a függőleges vonal egy-egy vízszintessel: elöl az első fényszórók nappali menetfényét összekötő (képzeletbeli vagy valós) egyenes keresztezi a hosszanti osztást, és hátul is hasonló megoldásra számíthatunk. Bevalljuk, kissé nehéz elképzelni, egyszerűbb lett volna, ha az Opel leleplezi az autót, egyelőre azonban ennyivel kell beérnünk. Sokáig azonban nem húzhatják a bemutatást, a tervek szerint ugyanis jövő év elejére már az első vásárlókhoz meg kellene érkezniük az új Mokkáknak, de addig is a nemrég bemutatott, az amerikai piacon elérhető Buick Envision frontrésze alapján találgathatunk, hogyan is fog kinézni az ígéretes SUV. Bár már nem a Buickot magába foglaló GM tulajdonában áll az Opel, hiszen a PSA vásárolta fel, az új Envision első fényszórói nagyon hasonlítanak a már a franciák felügyelete alatt készült új Corsáéira, ráadásul itt is megfigyelhető az iránytű-szerű stílus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?