Kompresszoros benzinmotoron dolgozik a Mazda

Új, kompresszoros motorok is érkeznek a Mazdákba 2019-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán gyártó egy minden eddiginél hatékonyabb kompresszoros Skyactive-X motoron dolgozik.


A Mazda bejelentette jövőbeli terveit, közöttük olyan benzinmotorok új generációját, melyek tisztábbak lehetnek az elektromos autóknál a "well-to-whell" szemszögből nézve - ami az autó kibocsátását méri a teljes élettartama alatt, beleértve az üzemanyagot is, amit felhasznál. Ez az újfajta, szuper tiszta benzinmotort Skyactive-X néven érkezik a piacra és 2019-ben láthatjuk először a gyártó modelljeiben. A vállalat elmondása szerint az új motor kompressziógyújtási technológiát fog alkalmazni, akárcsak egy dízelmotor esetén.
Hirdetés

A gyújtógyertyák azonban továbbra is megmaradnak. A Mazda "Spark Controlled Compression Ignition" névvel illeti ezt a technológiát, ennek lényege, hogy a hengerben benzin-levegő keveréket képeznek, ezután a keverék kis terhelés esetén már a nyomás hatására begyullad, magasabb terhelés során azonban a szikra hatására.
Végeredményképp a Skyactive-X benzinmotor 20-30 százalékkal takarékosabb lehet a mostani Skyactive-G motorokhoz képest, úgy, hogy a lökettérfogat nem változik. A Mazda szerint az új generációs motorok legalább megegyeznek, de akár túl is szárnyalhatják a legújabb Skyactive-D dízelmotorokat, köszönhetően a kompressziós gyújtásnak. Az új Skyactive-X motorokat kompresszorral is felszerelik, ami 10-30 százalékkal növeli meg a nyomatékot a jelenlegi Skyactive-G motorokhoz képest.
A gyártó elektromos autókkal is elő fog állni 2019-től azon országok számára, ahol nagy arányban használnak megújuló energiát vagy korlátozzák a belsőégésű járműveket, hogy csökkentsék a légszennyezést. Szintén újdonságként jelentették be, hogy az önvezető funkciót alapfelszereltség részeként építik minden autójukba 2025-től.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Így van. Szó sincs felvásárlásról, hanem csak többségi tulajdonrészt vásároltak a Mazdában, aféle mentőövet dobva a japánoknak. Elképesztő, hogy lejjebb ez a két üresfejű mennyi eszetlenséget hord össze. Az egyik egy szín, a másik egy jó kis roadster gazdája:)))

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Szerintem is sok gyarto csak kulloghat a Mazda utan jelenleg!
    Nem allitom, hogy ez mindig igy volt, de hogy most dizajnban, minösegben, megbizhatosagban is elenjaroak, az szerintem biztos.

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Annak idején tényleg a Ford mentette meg a Mazdát a csődtől, és pár modelljüket csak átemblémázták akkor (pl: Mazda 121=Ford Fiesta). De 2008-ban a Mazda elkezdte visszavenni a Ford részét a cégtől és 2015-re az összeset vissza vették tőlük. A Mazda jelenlegi szívó benzines Skyaktiv motorjai sokkal tartósabbnak ígérkeznek mint Ford kis turbós motorjai. A Ford be is vallotta hogy az 1.0 ecoboost motorok kb 250.000 km-re vannak tervezve. Az élettartamtól függetlenül, ha választani kéne egy 1.0 turbo vagy egy 2.0 szívó motor közül egyértelmű a 2.0 szívó kéne. Ez a downsizing trend rossz irány, de sajnos Európa vevő rá.

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    [i]A Ford idején alig volt önálló motorja a Mazdának[/i]

    Helyesen: a Ford a Mazdát pont a kis köbcentis motorjai miatt vette meg, s ők fejlesztették a Fordnak a kisebb (2500ccm-ig) a motorokat. Szóval igen, a Focus-okban Mazda mzr motorokat találsz Ford néven…. (Az összes Duratec licence alapján gyártott mzr…)

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Nem kell elmenni totál fanboyságba… A Mazda különcségei általában nem váltak be, a Wankel Renesis számtalan legrosszabb listára felkerült. A Wankel annak idején egy komoly német prérmiummrkát vitt csődbe (az NSU addig a hazai piacon egy BMW méretű márka volt), a Mazda szerencséje hogy a különcségekre sosem tették fel az életük, az eladásuk oroszlánrészét low tech egyszerű és kis-teljesítményű szívóbenya (vagy PSA dízel) motorok tették ki.

    A Mazda számtalan bukott fejlesztést hozott össze a Ford átvétel előtt, a Comprexdízel totális zsákutcának bizonyult, ugyanakkor voltak egzotikus innovációik, mint az MX3 Ford érában kinyírt 1.8-as V6-osa.

    A Ford idején alig volt önálló motorja a Mazdának, a 3-as pedig gyakorlatilag egy Ford Focus volt. Az első Mazda2 (2003-2007) pedig egy Fusion (Fiesta). A Mazda6 ból is volt olyan generáció, amelyik Ford Platformra épült…

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    HCCI kompresszor, stb. egyik sem új. Szinte az összes gyártó dolgozott ezekkel, de inkább költséghatékonyabbnak látták a régi technikát heggeszteni. Itt ugyanis a kis méret előny. Ha évente legyártasz 10 millió motort 10 gyárban, akkor mind a 10 gyárat át kéne állítani ami hatalmas pénz. Nem véletlenül reszelik a végletegika régi motorokat. A mostani kisturbósok előtt 30-40 éves alapkonstrukciók futottak a kocsikban. Akik meg felültek a turbós vonatra, nyilván nem akarnak váltani, még ki nem sajtolják a maximumot a mostani gyártásból

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Azért azt tudni kell ,hogy ford birtokolja 3X%-át ,de egy-két motoron kivül csak a ford kapott a fejlesztéseket a mazdától (több ford emblémás mazda és alvázak)…

  • 2017.10.27. at 15:40
    Permalink

    Hihetetlen, amit ez a kis független gyártó művel! Globális szinten nincs 2 millió db eladása évente, ami töredéke a nagy csoportoknak, mint a Toyota, Renault-Nissan, GM, Ford, Hyundai-Kia stb. ehhez képest jelentősen előttük áll a fejlesztésben! Miből finanszírozza? Ők az egyetlenek, akik életben tartották a Wankel motort, 90-es években a Comprex, kijöttek a Skyactive technológiával és most itt a DiesOtto motor! Hajrá Mazda!

Vélemény, hozzászólás?