Öngyulladós benzinest dob piacra a Mazda

Új motorcsaládot mutat be a Mazda Frankfurtban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán gyártó úgy tűnik meglépi azt, amit eddig senki: sorozatgyártásba kerül a Skyactiv II motorcsalád, amely HCCI, azaz kompresszió-gyújtású működésen alapul.


Tavaly frissült a Mazda3, most viszont új részletek láttak napvilágot utódjával kapcsolatosan. A Motoring információi szerint a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatják be a Skyactiv II motortechnológiát, amely a következő generációs 3-asban debütál várhatóan 2019-ben. A pontos részletek egyelőre nem ismertek, az viszont biztos, hogy jobb fogyasztást ígér az új konstrukciójú, dízel elven, azaz kompressziógyújtással, de benzinnel működő motorblokk.
Hirdetés

Nem hivatalos információk szerint a negyedik generációs Mazda3 a kifutó modell alapjaira épül, a karosszéria ugyanakkor teljesen megújul és a beltér is némileg átalakul. Várhatóan csak az újgenerációs Skyactiv motorokkal lesz majd rendelhető. Az öngyulladós benzineseket később természetesen a márka többi tagja is megkapja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    “Ma 200literes gáztartály kell, 20kg gázhoz, amivel 400km-t lehet autózni”

    nahát ezaz….még a 100 literes tartály so-so, 400km-t ha eltudnál menni vele az nem rossz, ha nem forszírozod, de ez amúgy nem túl sok….már 600 jobb lenne….de azt úgy összenyomni, akkora nyomású tartályon ülni….hát a fene tudja, akkor inkább akksikon ülök…..már a sima benzintartály is, ha tele van sima benzingőzzel felrepíti a kocsit….egy nagy nyomásu full gáz tartály mit csinálna vele? 😀

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    az e85ön én is gondolkoztam, de annyit agyaltam rajta, h mire kiagyaltam, addigra majdnem annyi lett árban, mint a benzin 😀
    egyébként, ha már itt tartunk a járulék az elektronyosokra is rá fog jönni, szóval nem lesz itt ingyen dinomdánom, ha kimarad a benzinpénz, azt valahogy pótolnia kell a kormányoknak, mert kw-ra meg annyival nem fognak többet fogyasztani…..bár ez sztem még nagyon nagyon messze van, hogy itt a legcsóróbbnak is EV_je legyen és ezen kelljen gondolkozni :D:D

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    oké, de nem szabad elfelejteni pár dolgot:

    1 gázról van szó, összenyomható és az anyagtechnológia fejlődik. -> Könnyebb, kisebb tartály, nagyobb nyomáson.
    2 ma még nincsenek igazi CNG-re fejlesztett motorok, csak flex és bi fuel üzemű szarok. -> minden szükséges tudás hosszú évtizedek óta adott ahhoz, hogy sokkal magasabb hatásfokú CNG motorokat gyártsanak.
    Ma 200literes gáztartály kell, 20kg gázhoz, amivel 400km-t lehet autózni, de ez ismereteim szerint, közel megduplázható csak a motor fejlesztésével.
    3 a CNG fűtőértéke 14-15%-kal magasabb a benzinnél, gázolajnál! Nem térfogatra kell nézni.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    ha a benzin-gázolaj szintjére emelnék a jövedéki adóját akkor kb meg is halna (úgy mint az e85). Az lpg is csak azért versenyképes még mert kisebb a jöv.adó rajta. Ha kiépülne a hálózat és tömegek használnák egyből jönne rá a “dézsma”. (az hogy kedvezőbb a károsanyag kibocsátása nem szempont sajnos senkinek, bár azt gyanítom hogy a gázolajos technológiát a cng-dízel rendszerrel akarják megmenteni)

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    na megvan a cng-vel a para, negyede a dízel energiasűrűségének….tehát 4* akkora helyre van szükség a kocsiban a tároláshoz, ha ugyanazt akarjuk elérni, ha minden igaz……az meg annyira nem fun. de nem gondoltam, h ilyen rossz az energiasűrűsége :S

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    azért írtam teljesítményt, mert sztem a le sem marad érintetlen, szóval én azzal is számolok logikusan, de persze majd meglátjuk.
    az elektromos kompi is pletyka végülis, nem tudom, h bemerik-e próbálni, az audinak volt ez az elektromos turbó megoldása….de még nem lett belőle semmi, a kompihoz (a kisebb teljesítmény miatt) kevesebb watt is elég lenne.
    a cng-t nem értem, hogy miért nem terjedt el jobban, mi a gáz vele? (:D ) a speciális tankolás? pedig sokkal környezetbarátabb lenne…teljesítmény is meglenne, érthetetlen.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    Ugyanarra jutottunk.
    “úgy tűnik a skyactive x és 2 végülis ugyanaz”
    A Skyactiv x a második generációs Skyactiv G motorokat jelöli, igen.
    A feltöltő szerintem is kompresszor, de elektromos, és egy okos ram-air-rel ellátva.(bár a mai elektromos turbó már ugyanaz)
    Egyébként 10-30% nyomaték növekedést mond, nem teljesítményt, illetve 20-30% üzemanyag felhasználási hatékonyság növekedést, ami megegyezik a jelenlegi Skyactiv D motorok üzemanyag felhasználási hatékonyságával úgy, hogy egy 20-21%-kal kisebb fűtőértékű üzemanyag van a motorban.
    A következő helyes lépés az lenne, ha elfelejtenék végre a benzint, gázolajt és csak CNG-vel működő motorokat gyártanának, még magasabb kompresszióval.

    A Mazda első generációs Skyactiv rendszere, amúgy semmi újat nem tartalmaz. a régi jó versenyautó építés receptjét vették elő. Hangolt szívó és kipufogó rendszer, magas kompresszió, végletekig könnyített és hangolt rendszerek + szegény keverékes üzem, összenyitott szívó és kipufogó szelepek. Szóval jó lenne, ha mutatnának már valami újat főleg úgy, hogy 2017-re ígérték a Skyactiv 2-t. A többiek persze még ennyit se tudnak, ha innen nézzük akkor jó a Mazda, mert meglépték a széria gyártást.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    egyértelműsítés: a catch can nem a kormot fogja fel, hanem az olajat ugye, amiből az égéstérbe visszavezetve szintén lehet korom szépen, szóval az közvetetten fogja vissza a koxosodást mértékét.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    ahhoz az kellene, hogy már az első lépésben (befecskendezés) ne keletkezzen korom, márpedig a nagy nyomás/porlasztás vagy közvetlen égéstérbe fecskendezés alapból kormot termel 😀 legnagyobb része ebben a fázisban, illetve itt termelődik.. ez már csak forgatva van utána, elégetni lehetetlenség a pcv is vissza van vezetve, amiben szintén van korom, szóval……(de lehet rá kapni kis tartályt ami felfogja ezt, ezáltal megelőzhetjük a koxosodás nagy részét, a másik része az egr elzárása lenne 😀 )

    mondjuk kíváncsi lennék tényleg egy átlagos nyomású, változó befecsis, turbós konstrukcióra. Van egy olyan gyanúm egyébként, h korom nélkül nem lehet az istenért sem gyújtást/robbanást intézni, minimális szerintem mindig lesz…..a tfsi evo-n sem azért lehet annyi szűrő már mert nem csökkentették kellő mértékben, hanem mert mégszigorúbbak lesznek az új szabályok.
    ami már szerintem a non-sense kategória, többször említettem, hogy a személyautók a káros anyagok kibocsájtásának kb 10%-áért felelősek….b@szák mer meg, h mindig az autósokat sz0patják.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    Nem a turbó miatt kormol, hanem a visszavezetések és közvetlen befecskendezés miatt. A tc-n valami skyactive x-ről írnak….nekem ez már követhetetlen, de úgy tűnik a skyactive x és 2 végülis ugyanaz, érdekes lenne 2 külön fejlesztés, ott nemrég olvastam én is, hogy feltöltős lesz….de csak kompresszorosnak tűnik és nem túl durva 10-30%-os teljesítmény növekedéssel, ami végülis nem rossz, de csak mértéktartónak mondanám. Ha nem lesz közvetlen befecsis vagy ahhoz hasonló mechanizmus és nem lesz egr (ami ugye ördögi kör, hisz visszakell a euro normák miatt vezetni ezt azt a nagy “porlasztás” meg a közvetlen befecs meg a teljesítmény miatt kell:D:D:D:D:D ), akkor nem fog kormolni 😀 22-es csapdája kérem.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    Írják hogy charger tehát feltöltött lesz.
    Kár a kicsiturbohoz hasonlítani egy tiszta motort, a kicsiturbo köztudottan kormol, 350baros befecskendezési nyomástól nem fog már mondja a bosch én erre kíváncsi leszek azért.
    Az új 1,5 tsi VW már 350-et tud, de részecskeszűrős és talán koromszűrős is lesz. (talán még utókezelő folyadék is kell hozzá bár ez tényleg vicc kategória lenne) úgyhogy kormolhat az is a leömlőnél ki fog derülni ha szétszedésre kerül előbb utóbb.
    A kompressziógyújtás más színvonal ott utókezelés nélküli tiszta üzemre építenek, de úgyis kiderül ha itt lesz.
    A mercinek is van tesztmotorja, mégsem hallani róla.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    hát sok sikert. kíváncsi vagyok rá, a mazdások tudnak alternatív dolgokat, de vagy bebuknak vele vagy középszinten maradnak (itt azt kell érteni, hogy minden szempontból megfelelő a technológia, de nem kirívó, tehát egy 2.0-ás skyactive teljesítményben már nagyon nagyon elmarad az új turbós generációktól, de egy átlag embernek viszont megfelelnek és költségben is természetesen lejjebb vannak, valamit valamiért, egy
    új 3-as MPS-t azért vártam volna……). itt technológiai oldalra gondolok, designra azt mondom, hogy jók, kíváncsi vagyok arra is.

  • 2017.10.27. at 15:50
    Permalink

    Ez a kis cég megint villant valami olyat, amitől rájuk figyel az egész autós szakma. Remélhetőleg valóban kiforrottan kerül majd piacra az új motorcsalád, és jó lenne, ha túlzottan nem piszkálnának bele a jelenlegi Mazda-formanyelvbe, mert az több, mint parádés.

Vélemény, hozzászólás?