Frissen vadászik az ellenfelekre a Mercedes-AMG GT4

Új versenyautót kínál ügyfeleinek a Mercedes-AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz évvel az ügyfélcsapat program elindítása után dörzsölheti a Mercedes-AMG a tenyerét, hiszen rendkívüli sikereket értek el. De ehhez elengedhetetlen a versenytechnika folyamatos fejlesztése.

A mérleg: 363 verseny, 137 dobogós helyezés, 151 kategóriagyőzelem, 53 összetett győzelem. Mindez 2018 óta, hiszen a Mercedes-AMG GT4 akkor érkezett meg a pályákra. Az új géposztály gyorsan népszerűvé vált a versenysorozatok, a csapatok és a nézők körében is, így a GT3 kistestvéréből is szép számmal fogyott. Világszerte több mint 120 darabot értékesítettek, most pedig eljött az idő, hogy frissítsék a technikát.
Hirdetés
A legfontosabb fejlesztések között említhető a fék és a motor hűtésének optimalizálása. Az első tengelyen javítottak a fékek hűtésén a nagyobb átmérőjű légbeömlő csatornákkal. A szénszálas alkatrész mellett új féktárcsákat is kapott a versenyautó az első tengelyen. Ezek a változások hatványozottan fontosak a hosszútávú versenyekre szánt példányoknál. A négyliteres, V8-as biturbó motor olajhűtőjét piszkálták még meg, új karbon alkatrészek jelentek meg a kipufogórendszerben, illetve a motorháztetőt is átdolgozták. Szintén fontos a hosszútávú versenyzés során a fényszórók milyensége. Az új versenyautón tovább javították a LED-fényszórók erejét, hogy az estébe nyúló futamokon jobban szuperáljanak. Amit csak lehetett, a biztonság terén is megtettek a mérnökök. A nagy szakítószilárdságú acélból készült bukókeret egy alumínium vázhoz csatlakozik. A pilótafülke szénszálas műanyag, tetején pedig vészkijáratot is kialakítottak és természetesen a tűzoltó készülék sem hiányzik bentről. A friss versenyautót márciusban már meg is rendelhetik az ügyfélcsapatok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?