Vonalaival hergel a kupé Kodiaq

Újabb jelek a Skoda Kodiaq Coupe érkezésére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Finoman lejtő tetővonalat és Superb lámpákat ábrázol a Skoda legfrissebb grafikája. Lehet, hogy a kupé Kodiaq kínai bemutatóját készítik elő?


Érdekes képet osztott meg a Skoda az épp uralkodó kristályos dizájnvonaluk kapcsán. Utóbbit már jól ismerjük, a képen szereplő vonalak viszont jó eséllyel az egyre többet emlegetett kupé-SUV-t ábrázolja. A fényszóró és a hátsó lámpa inkább idézi a Superbet, bár az osztott fényszóró több mint valószínű. Egyre több helyen utal rá a Skoda, hogy a hamarosan Sanghajban bemutatkozó Vision E koncepció már a kupésított Kodiaq lesz. Ha visszatekintünk, a 2011-es Vision D a Rapidot és az Octaviát ábrázolta, a 2014-ben látott Vision C a Superbet, míg a Vision S 2016-ban a hétüléses Kodiaq előfutára volt. Ezekből mind valóság lett, így jó eséllyel a Vision E is hamarosan bemutatkozhat, ami igen nagy dobás lenne a csehektől. Egy újabb Skoda modell, ami érthetetlen, hogyan juthatott át az anyacég Volkswagen rostáján, hiszen a sikere egyértelmű, így házon belül is rabolhat vevőket.
Hirdetés

Egy korábban világhálót látott prezentációs fotóból az is kiderült, hogy Kína már 2019-ben kap az új, lejtős tetővonalú SUV-ból, sőt, tulajdonképpen ott láthatjuk először egymás mellett a Kodiaq és Coupe szavakat. Így az is logikus lépés lenne a Skodától, ha már a Sanghaji Autószalonra elkészítenék a nagyközönségnek a Vision E koncepciót. Ugyanott egyébként a plug-in hibrid Superb és egy tisztán elektromos modell bemutatását is tervezi a Skoda. Lehet, hogy azonos modellről van szó? Jövő hónapban kiderül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?