Megoldás a Hummer-problémára

Újabb kétéltűek a Gibbs Technologiestól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két híres-hírhedtté vált hummeres kolléga is jobban tette volna, ha ezekkel vág neki a tónak, bár a motoros hajó utáni környezetvédelmi bírság biztos felülmúlta volna a húszezer forintot.


A detroiti Gibbs Technologies már bő tíz éve mutat be időről-időre vízi haladásra is képes négykerekű járműveket, Aquada néven előbb sportkocsit, Quadski néven ATV jellegű kétéltűt, majd ezután Humdinga elnevezésű terepjáró-tanulmányokat prezentáltak. A múlt héten (talán épp a Balaton jegébe süllyedt Hummerek hírére reagálva) bemutatták két legújabb alkotásukat, a Phibian és Humdinga névre hallgató nagysebességű kétéltű haszonjárműveket.
A főleg karbonszálas műanyagból épített, négykerék-hajtású Phibian akár 130 km/h-t is elérhet kerekeken haladva, vízre engedve viszont behúzza kerekeit, 500 lovas biturbó dízelmotorja pedig innentől kezdve két hajócsavart működtet. Az átalakulás mintegy 10 másodpercig tart, a vízen elérhető végsebesség pedig 48 km/h körül alakul. Kiviteltől függően háromfőnyi személyzet és 12 utas, vagy, teherszállító változat esetén 1500 kg-nyi rakomány helyezhető el rajta. Természetesen elsősorban katonai, mentési vagy humanitárius feladatokra ajánlják. Mellette bemutatták a kisebb méretű Humdinga második generációs változatát: a 350 lovas kompresszoros V8-assal hajtott modell ugyanolyan sebességekre képes, mitn a Phibian, de visszafogottabb dimenziói miatt maximum 7 fő, vagy 750 kg tömegű ellátmány szállítására képes.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?