Lesz itt még Volkswagen Polo raliautó

Újabb kulcsrakész VW versenyautó készül, jön a Polo R5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugyan gyári csapattal már nem vesz részt a raliban a Volkswagen, kulcsrakész autóval azért készülnek. Az új Polo R5-öt év eleje óta fejlesztik.


Bár a Volkswagen gyári csapattal már nem vesz részt egyik sorozatban sem, azért a TCR-t és a ralit sem engedik el. A Golf TCR autói nagy sikerrel futnak a versenysorozatban, de a Polo WRC-k sem kevésbé teljesítenek jól a privát csapatok színeiben. Bár úgy tűnt, nem lesz újabb raliautó, az új Polóból mégis készül az új kulcsrakész versenyautó, továbbra is a privát csapatok számára.
Hirdetés

Az új R5-ös kategóriában indítható versenyautó mögött ugyanaz a két ember áll, akik a korábbi autót is fejlesztették. A Volkswagen Motorsport technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison és Sebastian Ogier versenymérnöke, Gerard-Jan de Jongh már 2017 eleje óta reszelik az új raliautót. Teljesítménye 270 lóerő lesz, amit a gyári Polo GTI alap kétliteres motorjának átdolgozott verziójából hoztak ki, és mind a négy kereket hajtja. Egyelőre csak rajzon láthatjuk, de azt mondják, a 2018-as szezonban már futhat az új R5-ös raliautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?