Trolivezeték miatt szállt égbe a Focus

Újabb orosz videó, súlyos, de vétlen balesettel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saját lábán hagyta el autóját, majd megrogyott az égbe repített Focus sofőrje.

A rendszerint Oroszországból, esetleg Ukrajnából érkező fedélzeti kamerás felvételek legtöbbször komoly szabálytalankodásokról és következményeikről szólnak, ezúttal azonban „csupán” egy szerencsétlen és vétlen balesetet láthatunk.
Aki szemfüles, már az amúgy múlt hét pénteken rögzített videó első felében észreveheti, hogy egy trolivezeték, minden bizonnyal a rá csatlakozott csáppal együtt lóg az úttestre, pont a kereszteződés előtt. A kanyarodó autók közül azonban egy második generációs Ford Focus sofőrje nem látta és még kanyarívét is kissé elnyújtottra kívánta venni. Pont ráhajtott a vezetékre, ami azonban játékautóként emelte magasba a sofőrrel együtt legalább 1,2 tonnás ötajtóst. A sofőr láthatóan lefejelte a kormányt, majd pechére tetőn landolt a Focusszal. Komoly baja nem eshetett, hiszen saját lábán szállt ki, láthatóan kezét fájlalta, mely következtében kissé megrogyva botorkált az esetet kamerájával rögzítő autóhoz. Reméljük, már jobban van!
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 13:59
    Permalink

    Igen, nem akart az kanyarodni sehova sem! De hogy lehet ekkora állat valaki, hogy így ott hagy szabadon egy lelógó vezetéket?! Oda kellett volna járművel állni mellé úgy, hogy kénytelen legyen kikerülni az, aki arra menne el! Ez nem “vétlen” baleset. Az a vétkes, aki a vezeték leszakadása után így szabadon hagyta a vezeték környezetét.

  • 2017.10.30. at 13:59
    Permalink

    [i]“…egy trolivezeték, minden bizonnyal a rá csatlakozott csáppal együtt lóg az úttestre…”[/i]
    Ha a “csáp” a troliáramszedőt akarja jelenteni, akkor téves a feltételezés, az csupán a felsővezeték felfüggeztése.

    [i]“A kanyarodó autók közül azonban egy második generációs Ford Focus sofőrje nem látta és még kanyarívét is kissé elnyújtottra kívánta venni.”[/i]
    A Fordos egyenesen kívánt tovább haladni, ahogyan a mellettelévők is tették.

    De hogy az idióta nő még oda is megy a jó eséllyel áram alatt lévő vezetékhez….

Vélemény, hozzászólás?