3,7 másodpercet vert a Megane R.S. a Civic Type R-re

Újra a Renault Megane R.S. a bajnok elsőkeréken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nordschleife koronájáért hatalmas harc megy az elsőkerékhajtású kompaktok között. Évek óta a Civic Type R a király, de legfőbb riválisuk most visszatért, a Megane R.S. letaszította a trónról.

Megtörtént, amire számítani lehetett, új királya van az elsőkerékhajtású kompaktoknak a Nürburgring Nordschleifén. Az új persze erősen idézőjeles, hiszen az utóbbi időkben a Renault Megane R.S. és a Civic Type R küzdött a címért. A harmadik generációs Megane R.S. bemutatkozásakor még erősen képlékeny volt, hogy a 280 lóerős sport kompakt tudja-e majd tartani a lépést a 320 lóerős japánnal, és erre várnunk is kellett egy kicsit. Egészen mostanáig, amikor is a Megane R.S. Trophy-R 300 lóerős és 400 Nm nyomatékú verziójával már sikerült olyan időt futni, amivel maguk mögé taszították a Civicet.
Hirdetés
A köridő 7 perc 40,1 másodperc, a Civic Type R korábbi rekordja 7:43:8, vagyis 3,7 másodpercet kapott a franciától. A Megane R.S. Trophy-R szériaautó, pár száz példány készül majd belőle, de azt érdemes észben tartani, hogy az eddig ismert és már piacon futó Trophy változathoz képest 130 kilóval könnyebb. Nincs hátsó üléssora, kevesebb a kárpitelem, alapáron kap bukócsövet és kissé változtattak az aerodinamikáján, többek között a gépháztetőre is került pár új levegőkilépő. Ezek mellett a Nordschleife aszfaltját is kicserélték néhány kanyarban, így a körülmények már nem teljesen azok, mint a Civic Type R idején voltak. Éppen ezért jelenleg a Megane R.S. Trophy-R a rekordtartó, de már készül a Honda is, méghozzá egy kikönnyített, karbonszálas tetővel épített Civic Type R-rel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.23. at 23:47
    Permalink

    az eredmény szép és jó, jogos is! de a pálya nemrég lett felújítva és az új aszfalton való közlekedés más lett ám a javított zónákban… abban is már benne lehet az az idő amivel jobbak 🙂

  • 2019.05.28. at 14:24
    Permalink

    szép eredmény.
    azt ne felejtsük el azért megemlíteni, hogy ezt a gépet a szalonból meg lehet venni, még, ha csak több száz példányban csak, a “rekorder” hondát pedig nem 😉 Mivel minden ki volt szedve belőle, be volt bukócsövezve, verseny slickel amit még mindig nem árultak el……..fastes-ről le is került civic eredménye, mert nem széria géppel mentek 😀 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?