A világ legerősebb kabriója ez az új Ferrari

Újra orrmotoros, V12-es kabriót gyárt a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tizenkéthengeres 800 lóerős kabriót készített a Ferrari, ami nem csak a legimpozánsabb, de a legerősebb kabrió is a piacon.


Két új autó feszít a Ferrari standján Frankfurtban, és egyiknek sincs teteje. Másodikként mutatták be ezt a szürkére fényezett, de így is éppen eléggé pompás nyitható tetejű olasz telivért, mely 812 GTS névre hallgat. A 812 Superfast modellre épülő újdonság külsőre érdekes jegyeket hozott, kezdve az elektromosan, 14 másodperc alatt, akár 45 km/h-s tempóig is nyitható tetővel. Emellett egy-egy, a klasszikus versenyautókat idéző púp került az ülések mögé, közéjük pedig egy ablak, mely szélfogóként szolgál, ha ki van nyitva a tető, de zárt tetőnél is le lehet húzni, hogy többet hallhassunk a motor és a kipufogórendszer hangjából.
Hirdetés
Karosszériáján találunk még érdekes részletet, mint például a szélvédő két fölső sarkába került L-alakú terelőt, amik az utastérbe csapó turbulens levegőt csökkentik. A 812 GTS motorja ugyanaz, amit a Superfast is kap, vagyis egy 6,5 literes, 8500-as fordulaton 800 lóerőt produkáló V12-es, melynek csúcsnyomatéka 718 Nm - 7000-es fordulaton. Ezzel a Ferrari 812 GTS most a legerősebb sorozatgyártású kabrió a piacon és egy nagy visszatérő, ugyanis a minimális mennyiségben készült különleges kiadásokon kívül több mint 50 évvel ezelőtt készült a Ferrarinál sorozatgyártásban orrmotoros, V12-es kabrió utoljára; vagyis a 812 GTS elődje elméletben a Daytona Spider.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?