Versenypályát épített a sivatagba a BMW

Újraépítette Monzát a BMW, a sivatag kellős közepén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Extrém helyzetbe keverte a BMW vadonatúj SUV-ját. Az X5-nek versenypályán kellett teljesítenie, méghozzá azon, amit a BMW épített a Szaharában.


Ha nem találnak elég nagy kihívást, akkor építenek. Hagyományos versenypálya már nem volt elég a BMW-nek ahhoz, hogy megmutassák, mire képes a legújabb X5. Az ugyanis nem kérdés, hogy szilárd talajon, tökéletes minőségű versenypályán is képest helytállni, nem is lenne igazi BMW, ám annál kicsit szélesebb körben is használható, mondjuk enyhébb terepjárásra. A szélsőséges körülményeket azzal szerették volna demonstrálni, hogy lemásolták a híres Monza versenypálya teljes vonalvezetését, méghozzá a Szahara kellős közepén.
Hirdetés

Számos munkás dolgozott azon, hogy a mély homokba felrajzolják a pályát, kiemelkedéseket vágtak át, rázókövet imitáltak és még boxutcát is építettek. A marokkói helyszínen két szintén új BMW R 1250 GS motorkerékpár vezette föl az új SUV-t, mely minden eddigi X5-nél komplikáltabb technikával kerül a piacra. 80 milliméterrel emelhető hasmagasságáról a mindkét tengelyen dolgozó légrugók gondoskodnak, motorjai soros hathengeres dízel és benzines erőforrások, még az új konnektoros hibridrendszere is sorhatos benzinest használ, természetesen összkerékhajtással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?