A szomszédba költözött az utolsó Pagani Zonda Roadster

Ukrajnába került az utolsó Pagani Zonda F Roadster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tizenkét évig gyártották a Pagani Zondát, az utolsó nyitott tetejű változatot lila színben rendelték meg.

Ha ránézünk, nehéz elképzelni, hogy már tizenkét év telt el a premier óta, pedig a Pagani Zonda 1999-ben mutatkozott be a világnak.
Ez persze hatalmas dicséret is, hiszen a szupersportautó akkor sikeres, ha évek, sőt évtizedek elteltével is ugyanazt a “vezetni akarom, most!” érzést váltja ki az emberekből. A Zonda pedig pontosan ilyen autó. Akárcsak utódja, a szintén szélről elnevezett Huayra, amit már nyilvánvalóan nagyon várnak az anyagi problémákkal egyáltalán nem küszködő megrendelők. De mielőtt még elkezdenék azt gyártani, teljesíteni kellett az utolsó Zonda-megrendeléseket. Bár abban nem vagyunk biztosak, hogy a képen látható lenne a típus legeslegutolsó képviselője, az bizonyos, hogy ez az utolsó Zonda F Roadster a 600 lóerős 7,3 literes AMG-motorral és nyitott tetővel.
Hirdetés

Mindössze huszonötöt gyártottak belőle, és könnyen lehet, hogy ez az egyetlen, melyet furcsa ízlésű megrendelője lilára festett karbonszálas kasztnival kért. Nem tudjuk a tulajdonos nevét, de azt igen, hogy Ukrajnába szállították, így a keleti végeken élők ne csodálkozzanak, ha egyszer csak meglátják Batmant lila autóban furikázni a környéken...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?