Akció a környezetbarát járműüzemeltetésért

USB-s töltőt kap, akinek rendben az autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E hétre esik a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció, a nem megfelelő autósok csak figyelemfelhívást, a többiek ajándékot kapnak.


Mintegy 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát mérik fel a hagyományos Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban 2014. szeptember 15. és 19. között Budapesten, Debrecenben, Győrött és Szegeden. Az ellenőrzéssorozat arra kívánja felhívni az autósok figyelmét, hogy a környezetkárosítás csökkentését leginkább a környezetbarát járműüzemeltetés, a gyári követelményeknek megfelelő állapot fenntartása segítheti. Az Akció keretében 10, közúti környezetvédelmi ellenőrzésekre alkalmas gépkocsi dolgozik majd a négy nagyvárosban, naponta változó helyen, összesen több mint 30 helyszínen. A tömegközlekedést szolgáló járműveket vélhetően nem fogják ellenőrizni a szakemberek. A környezetvédelmi szempontból az előírásoknak megfelelőnek bizonyuló autók vezetői egy-egy szivargyújtós USB csatlakozót kapnak ajándékba. A szennyező autók vezetői ezúttal állítólag nem kapnak vizsgára szóló beutalót, csupán figyelemfelhívást a rendszeres karbantartás szükségességére. A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Zöld Autó Központja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére tizennyolcadik alkalommal szervezte meg az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó Akciót. Az ellenőrzések célja a közlekedési környezetvédelem helyzetének megismerése, a gépkocsiállomány jellemző állapotának, változásának vizsgálata és értékelése, a szükséges fejlesztési irányok meghatározása.
Az ezredfordulón még csak a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt években tíz vizsgált autóból kilencnél már nem találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A látványos előrelépésnek köszönhetően a közlekedési szennyezés negyedével-ötödével csökkent, érdemben javult a levegőminőség a nagyvárosi övezetekben.
Hirdetés
A tavalyi tapasztalatok szerint a meg nem felelés oka az esetek mintegy felében a határértéket meghaladó kibocsátás. Sokkal kisebb számban jelentkező gond, hogy lyukas a kipufogó. Ez azt mutatja, hogy a vészesebb, füllel is hallható problémát már orvosoltatják az autósok. Meglepő, hogy míg a statisztika szerint a budapesti gépjárműállomány fiatalabb és korszerűbb az országos átlagnál, a legutóbbi ellenőrzések során arányaiban mégis éppen itt nem felelt meg a követelményeknek a legtöbb gépkocsi. Tavaly a fővárosban a vizsgált autók több mint 12, Debrecenben 10, Győrött kevesebb, mint 5, Szegeden pedig mintegy 2 százalékánál jeleztek problémát a műszerek. Az emissziós ellenőrzés statisztikája szerint tehát a vidéki autós gondosabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:49
    Permalink

    Közben megérkeztek az eredmények!:((
    Várható volt! Gratula a sok önző embernek!
    http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/09/22/miert_fustolnek_a_magyarok_autoi/

    [i]“A magyar autópark öregszik, halljuk sokszor. Arról viszont kevesebbszer beszélünk, hogy a kintről behozott használt autók önmagukban nem jelentenek akkora problémát, mint az, hogy ezeket sokszor csak megveszik és használják, de nincs pénz a drága alkatrészeik cseréjére. Pedig amikor romlásnak indul a csúcstechnika, az sokkal drámaibb, mint az egyszerűbb régi autóknál. [b]Ennek ellenére[/b] a magyar autós akkor is Audira, BMW-re vágyik, ha[b] anyagilag nem lát tovább a vételáránál[/b].

    A nyolc-tizenöt éves prémium autók ára persze a padlón van, mert odakint fokozatosan kiszorítják őket a nagyvárosokból az előírások szigorításával. A német tulajok nem fizetik ki szívesen az autók egykori új árához igazított magas szervizköltségeket, inkább eladják őket a kelet-európaiaknak. Na, ezeket a kocsikat próbálják itthon tömegével életben tartani. [b]Csodavárás [/b]ez, ami nagyon jellemző a magyar autósok jelentős részére. Talán ezért is romlik lassacskán a helyzet, és amíg nem leszünk képesek józanul felmérni az autózásunk költségeit, illetve valós lehetőségeinket, a probléma mindig újratermelődik majd.”[/i]

  • 2017.10.29. at 02:49
    Permalink

    A katalizátor felújítása rendszerint a mag cseréjét jelenti. Ha szigorúan vesszük, a valós katalizátor anyagot cserélik, s csak annak háza marad meg – sokszor csak részint.

  • 2017.10.29. at 02:49
    Permalink

    “Jó hír, hogy fel is újítható”

    Nem hallotam még arról, hogy a katalizátort fel lehetne újítani. A referenciált cikkben sem olvastam erről. Eddig még csak cseréről olvastam. Szívesen venném, ha a kedves Szerző vagy egy hozzászóló adna egy tippet, hol olvashatok utána a témának.

Vélemény, hozzászólás?