5 indiai autó is 0 csillagot kapott az NCAP teszten

Utasvédelemből megbukott India autóipara

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Global NCAP öt indiai autón is megcsinálta a töréstesztet. Az eredmények kiábrándítóak és félelmetesek is egyszerre.


Kiábrándító eredményeket hozott a Global NCAP nagy indiai töréstesztje. Felnőtt utasvédelemben 5 modell - a Renault Kwid, a Maruti Suzuki Celerio, a Maruti Suzuki Eeco, a Mahindra Scorpio és a Hyundai Eon - igencsak leszerepelt, egyetlen csillagot sem gyűjtöttek e versenyszámban. A teszt során 64 km/órás sebességgel frontális ütközést szimuláltak, amiket az alábbi videókon lehet megcsodálni. A Renault modelljét egyébként 3 különböző változatban is tesztelték, azonban még a vezetőoldali légzsákkal felszerelt példány sem tudott egy csillagot sem szerezni felnőtt utasvédelemből. Gyermekvédelemből legalább kettő csillag becsúszott. A Global NCAP szerint, bár a Kwid váza nem rongálódott az ütközés során, a kasztnija igen instabil. A nagyobb erőhatásokat komolyan megszenvedne az autó szerkezete és persze az utasok is. A Renault India már bejelentette terveit további fejlesztésekre, a tesztet akkor újra csinálhatják.
Hirdetés
Carlos Ghosn, a Renault-Nissan szövetség elnöke hozzátette, hogy a Kwid nem európai kritériumok szerint készült, és nem is érkezik Európába, hiába terjedtek ilyen pletykák. Most tehát már valóban egyértelmű, hogy nem jön Európába egy esetleges Dacia jelvényes Kwid.
A többi négy autó közül a Mahindra Scorpio és a Hyundai Eon ért el két csillagot gyermekvédelemből, a két Suzuki Maruti keményen egy csillagot tudott bezsebelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Ezek belpiacos autók, te észlény:) Tudod, arra készültek, hogy motorkerékpárokat váltsanak ki, amikkel egész családok utaznak Indiában. Annál meg azért biztonságosabb egy nulla csillagos doboz is.

    Európában is árusítanak Mahindrákat, a Celeriót is – ugye nem gondolod komolyan, hogy ilyen gyalázatos eredménnyel forgalmazni lehetne őket errefelé?:)

Vélemény, hozzászólás?