A Renault nálunk is utcára viszi sport- és versenyautóit

Utcai kiállítással melegít a Renault a Magyar Nagydíjra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most hétvégén kerül sor a Formula-1 hazai futamára. A mogyoródi versenyhétvége előtt a Renault Budapesten tart egy kis kedvcsinálót csütörtökön.


Már-már hagyomány, hogy a Renault Budapesten tart egy kis kedvcsinálót az F1 futam előtt. Két évvel ezelőtt első Forma-1-es futamgyőztesét, Szisz Ferencet ünnepelte nálunk a francia márka, idén pedig fennállásának 120. évfordulója lesz a központban.
A helyszín ezúttal a Westend City Center Nyugati tér felőli bejárata, ahol az aktuális F1 showcar mellett megtekinthető lesz a Renault sportmodell-kínálata, a Twingo GT, a Clio RS és a Megane RS is. A rögtönzött kiállítás július 26-án, csütörtökön 8:30-13:00 között lesz megtekinthető, a márka és a csapat (fekete-sárga) színeit viselő rajongók 12:15 és 12:45 között ajándékot is kapnak (a készlet erejéig), így az épp ráérőknek vagy a közelben dolgozóknak, akár ebédszünetben érdemes lehet kilátogatniuk.
Hirdetés

Az idén 33. alkalommal megrendezésre kerülő F1 Magyar Nagydíj péntek délelőtt 9:30-kor a GP3 szabadedzésével kezdődik, az F1-es autók először 11 órakor lépnek pályára, a pénteki időmérő 16:55-kor kezdődik, a szombati 15 órakor. A háromnapos versenyhétvége betétprogramja a Porsche Szuperkupa, melynek futama vasárnap 12:35-13:10 között lesz, aznap 13:30-14:00 között a Forma-1 versenyzői parádé látható a mogyoródi paddokcban, majd 15:10-kor kezdetét veszi a 70 körös verseny. Miként arról vasárnap beszámoltunk, most épp ismét a címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) vezeti a világbajnoki pontversenyt, a Red Bull színeiben versenyző Sebastian Vettel 17 pontos lemaradással követi. A futam az M4 Sport TV adón élőben lesz látható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?