Nagy erőhöz nagy fék kell, a világ legnagyobbja

V8-ast kapott a batár Bentley, amit illik tudni megállítani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lefelé bővítették az óriási Bentley motorkínálatát, a királyt nem taszították le a trónjáról, továbbra is a W12 a csúcs. Az új V8-as egyenesen a Porschétól jön.


A Bentley Bentayga kínálatának bővülése csak a W12-es alá történhet, a modell legerősebb motorját egyelőre nem taszítják le a trónjáról. Még úgy sem, hogy az újonnan érkező motor akár képes is lenne rá, és kisebb tömege miatt akár gyorsabb is lehetne nála. A hatliteres W12-es alá ugyanis egy V8-as érkezett, méghozzá egyenesen a Porsche Panamera Turbóból. Annyi változtatással, hogy a Bentley óriásában nem 550, hanem "csak" 542 lóerőt teljesít. Még ezzel is 4,4 másodperc alatt van 100-on, csupán 4 tizedet ver rá az óriás 600 lóerős 12 hengerese.
Hirdetés

A Bentayga kínálatába újabb színek is érkeztek, nem mintha eddig nem fényeztethették volna szinte bármilyen színűre a megrendelők. Új belső anyagok is érkeztek ám a legfontosabb, hogy a 2,5 tonnás súlyt meg tudja fogni valahogyan 290 km/h-ról is, szóval a Bentley piacra dobta az eddigi legnagyobb, sorozatgyártású autón kapható féktárcsákat. 440 mm átmérőjükkel önmagukban nagyobbak, mint a legtöbb autó kereke, a karbon-kerámia tárcsákra pedig elöl észbontó, de tárcsánként tíz dugattyú harap.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?