Hétszemélyes SUV koncepció a SsangYongtól

Valóság lehet a SsangYong XAVL tanulmányból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2020 előtt érkezhet a SsangYong hétszemélyes városi terepjárója. Kezdetben egy dízel és egy benzines alkotná a motorpalettát.


Úgy látszik, nehezen teszi túl magát az X-es elnevezéseken a SsangYong, hiszen ismét ilyet, most XAVL monogramú koncepciót mutattak be Genfben. Míg a nemrég bemutatott XLV neve az eXciting Lifestyle Vehicle-t takarja, addig a XAVL az eXciting Authentic Vehicle Long rövidítése. Egyébként nem csak nevük, karakterük, kinézetük is hasonló, bár a mostani koncepció már egy harmadik üléssort is rejteget, tehát hétszemélyes. Állítólag a második generációs klasszikus Korando szolgált inspirációként, de elég nehéz közös vonást találni. Sokkal inkább állja meg a helyét, hogy a 2015-ben bemutatott XAV koncepció továbbfejlesztett változatáról van szó, bár a kartervédős hatású lökhárítóelemeket sikerült enyhén túlzásba vinni. Mintha valaki állon csapta volna, de mindenképp mogorva lett tőle a dél-koreai SUV.
Hirdetés

Az XAVL koncepció 4630 mm hosszú, 1866 mm széles és 1640 mm magas, tengelytávja 2775 mm, és valószínűleg hamarosan a gyártósort is meglátja a jelenlegi Korando fölé, de a Rexton alá érkezve a palettán. A SsangYong azt is jóváhagyta, hogy az XLV-ből ismert gyengébbik 1,6 literes dízelből és egy 1,5 literes benzinesből állna a motorkínálat. Mindkettő stop-startos, alapból elöl hajtanának, 6 sebességes kézi váltót kapnának. Opciós lenne az összkerékhajtás, valamint a 6 fokozatú automata. Hiánypótló újítás lesz, hogy mostantól okostelefonunkról irányíthatjuk majd az autó navigációját, légikondiját és infotainment rendszerét. A Link to Home IOT (Internet of Things) rendszerrel összekapcsolódhatunk otthonunkkal, figyelhetjük a biztonsági kamerák képét és a fűtés hőfokát is. A SsangYong igen tág időt adott a hétszemélyes SUV bemutatására, állításuk szerint 2020 előtt érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?