Élhetőbbé válnak az Audi e-tron modellek

Váltóáramú gyorstöltéssel is tankolhatók a villany Audik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbfejlesztett gyorstöltéssel, új kormánykerékkel és 22 colos felnikkel gazdagodott az Audi e-tron.

Az egyenáramú gyorstöltés eddig is működött a villanyhajtású Audiknál, ám mostantól az e-tron 55 és az e-tron Sportback 55 modelleket egy második fedélzeti töltővel rendelhetik meg az ügyfelek, amely 11 kW-ról 22 kW-ra növeli a töltési teljesítményt, persze csak a megfelelő töltőállomásokon és töltőkkel (de a legtöbb közterületi töltőnél például igen). Jövő év közepétől pedig az e-tron 50 és az e-tron S modelleknél is rendelkezésre áll majd a lehetőség. Erre nem csak a nyilvános töltőoszlopoknál lesznek képesek az Audik, hiszen az e-tron connect rendszerrel, megfelelő otthoni beüzemeléssel (3x32 amper rendelkezésre állása esetén) is képesek mindössze 5 óra alatt teljesen feltöltődni. A connect töltési rendszer egyébként egy 5 colos érintőképernyős vezérlőegységből és egy fali blokkból áll. Wi-Fi internet kapcsolata lehetővé teszi, hogy a myAudi alkalmazáson keresztül irányítsuk, illetve az egyes funkciók frissüljenek. Az Audi a connect töltési rendszer optimális használatához egy három fázisú, 400 V csatlakozóaljzat használatát javasolja. Kívánságra a helyi Audi kereskedés által javasolt villanyszerelő ellenőrzi a villamoshálózatot és gondoskodik a megfelelő technológia beszereléséről.
Hirdetés
Ráadásul az SMA Solar Technology vagy a Hager Group otthoni energiagazdálkodási rendszerével az e-tron connect töltési rendszer, illetve az autó a háztartás többi fogyasztójának igényét is figyelembe veszi és a megmaradó energiát felhasználva végzi a töltést, elkerülve a túlterhelést. Természetesen beállítható, hogy az olcsóbb időszakokban töltsön, illetve a napelemes rendszert is előnyben részesítheti, ha rendelkezik vele a háztartás. Ilyenkor még az időjárás előrejelzést is figyelembe veszi a rendszer. Továbbfejlesztették az e-tron kormánykerekét is. Most már elég percenként egyszer hozzáérni a kormányhoz, hogy az adaptív menetasszisztens meggyőződjön a sofőr jelenlétéről, persze a felelősség továbbra is a vezetőé a kormányzással kapcsolatban. További újdonság, hogy az alapáron járó 20 colos és az opcionális 21 colos felnik mellett már 22 colosak is rendelhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.12.02. at 20:04
    Permalink

    A kisebb baj ezekkel a malomkerék felnikkel, hogy rohadt nehezek (30kg+ gumival), a nagyobb, hogy a legtöbb gyártónál nagyon rondák is – az Audi sem rakta magasra a mércét.

Vélemény, hozzászólás?