Éveket késhet a Volvo új nagyméretű kupéja

Várni kell még a Volvo Concept Coupe alapján bemutatkozó C70 utódra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A stílusát már át is adta az új XC90-esnek, de a Volvo nagy kupéja még nem mutatkozhat be. A svédek minden erejüket az utóbbira fordítják.


Jó két éve, a 2013-as Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Volvo Concept Coupe tanulmánya, ami egy középkategóriásnál nagyobb, prémiumkupé formájában hivatott megmutatni a kínai tulajdonú skandináv gyár jövőképét. Azóta több hasonló formavilágú tanulmányt láttunk, mindnél közös a fektetett T betűt formázó ledes menetfény és a hagyományosan nagy fémfelületek dinamikus hatást keltő eldolgozása.
Hirdetés
Időközben végre megjelent a második generációs XC90-es nagy SUV, ami több mint 12 év után váltja elődjét. Őt már a Concept Coupén látott ívek fogják közre, ha lassan is, de fejleszt a Volvo, megújult a motorkínálat is. A svédek a Fordtól megszabadulva, ázsiai pénzből, de látszólag önállóan dolgozhatnak - jó irányba haladnak.

A dicshimnuszból csak egy versszak hiányzik: a Concept Coupe vonalait hordó C70 utód kupé késik. A Volvo bejelentése szerint a cég vezetői még nem bólintottak rá a gyártásba kerülő végeleges változatra. A svédek a 6-os BMW ellenfelén dolgoznak, ami miatt némi magyarázatra szorulunk, hiszen az a leköszönt C70 kupé-kabriónál pontosan két kategóriával nagyobb autó. Ha nem is méretben, de presztízsben mindenképp. Gondoljon mindenki az egykori 850 alapú C70-esre, amit Val Kilmerrel szerepeltettek Az Angyal filmben. Az a Focus és Volvo S40 alapú közvetlen elődnél nemesebb pedigrével rendelkezett, az új C70-nel ezt ismételnék meg. A svédek jelenleg minden erejüket az XC90-es piaci bevezetésére fordítják, a nagy kupé bemutatása így csak több év múlva lehet esedékes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Miért kellene velem egyetérteni?
    Miért kellene engem itt megbecsülni?

    A kijelentés ordas hülyeség, ezt nem lehet szakmailag cáfolni. Azt sem lehet szakmailag cáfolni, hogy a nő a nő. Mit cáfoljon rajta bárki is? Tény.

    Ha elolvasod a hozzászólásomat, amire böffentettél, akkor pedig meglátod, hogy senkit nem hülyéztem le.
    Ha figyelmesen, mi több értőn olvasol a jövőben, akkor nem kerülsz többet ilyen helyzetbe. Kérhetem ugye?

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    [i]“Azért lássuk be a bajorok is azóta váltak prémiumgyártóvá amióta Mercedest gyártanak.”[/i]

    Mindig azt hiszem, hogy már nem tudsz nagyobb hülyeséget írni, aztán elcsodálkozom, hogy de.

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    sajna az XC90 is jelentősen elmaradt a várakozásimtól, és itt nem a 3 ajtós kasztnira gondolok, hanem a dinamikus formára. De talán az S60as krumpliorra volt a legrosszabb átirat a concepthez képest.

    Amúgy csúcson 17e C70es kelt el, ami szintén nem volt egy sportos autó.

    Azért lássuk be a bajorok is azóta váltak prémiumgyártóvá amióta Mercedest gyártanak. És bár tényleg ők nyújtják a legjobb keverékét a sportosságnak és a Luxusnak, minden gyártó valahol Mercedest akarna gyártani. Mondjuk fura módon az ez elmúlt 10 évben épp a Mercedesnek nem sikerült, jó hogy észbe kaptak nem rég…

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Láttam ezt, mocskos jól néz ki, de ha nem megy a sportos vonal akkor ez sem fog. A divatot meg jelképesen értettem, nem is kell oda kerülni mert az autóiparban az törvényszerűen minőségi romlással jár.

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Elvileg volt egy-két egyedi példány a Poletartól, de ez a túraautószereplésről szólt.

    Volt M3 konkurensük 15 éve (S60R), de nem volt sikeres. Azóta van sokkal ütősebb autójuk, csak a BMW többet fejlesztett az M3ason. Volvo sosem volt az a divatmárka. De ha egy színvonalas nem német autó kell, akkor egyedül a volvo kínálja azt amit a 3 német prémiummárka. Az XC60 esetében pedig talán még jobb is a konfiguráció gerincében.

    Szerintem ha van szabad mérnökük most ezen fognak dolgozni: http://jalopnik.com/the-volvo-concept-estate-is-an-unfathomably-gorgeous-sh-1531777678. Ebből lesz a V70 utóda, ami még svéd léptékkel is lassan aktuális…

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Rákerestem,sehol nem említik az utcai változatot, pedig nagyon az rémlett… és 4-500 pacis benzinre butított változattal szerintem passzolt volna egy ilyen coupehoz, sőt erős M4 konkurencia lehetne akár feltöltve is. Na mindegy, ez csak erősíti bennem a képet, hogy a Volvo poker arccal nézi ahogy kimegy a divatból.

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Én úgy tudom hogy a kivezetett V8ast a Yamaha fejlesztette a Volvo számára kifejezetten esőkerekes platformhoz. De a saját volvo sorhatos nyomatékosabb és polestar változatban erősebb is.

    A mostani V8as viszont versenymotor gondolom a V8 Star sorozaté, ami nagyjából a DTM motorja is ha jól értelmezem…

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Sajnos…. de nem látták előre, hogy ezt tök fölöslegesen fejlesztik? És itt most csak arra a szobányi mérnökre gondolok akik a coupe-n is dolgozhattak volna. Mindegy, így kívülről nehéz megérteni.

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    A BMW is kivezette a V8asát, ott a 330LE-s Polestar T6 AWD S60as, némi optikai vadítással. De az eladott példányszámból elég gyorsan lejött, hogy nem itt találnak nagy pénzt a svédek…

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Kicsik eltúloztam, nem követem őket csak látom ami az utakon van. De igazából a Volvotól a divatterepjáróján kívül semmit újat nem látni az utakon, ebben a fényben egy közepes kupé szerintem igenis nagyot szólt volna. Még akkor is ha fészlifetelnek közben, és csináltak egy 650 lovas vényolcat is amit nincs mibe beletenni:) Biztos történt még sok minden, de ha nincs látszatja, akkor az majdnem semmi.

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Érdekesen dolgoztak a svédek de az azért elég meredek állítás hogy nem mutattak semmit… 2009 és 2012 között elég sokat fejlesztettek és mutattak be (V60, V40 + megfaceliftelték az S80/V70 és XC60ast ) (plusz 2 modell nélküli tanulmány). 2014 ben meg kijött 3 tanulmány amiből egy széria lett. És meglepne, ha az a szobányi mérnök most nem a V70 utódon dolgozna, a 3 tanulmány közül most annak jött el az ideje.

    Ez még várhat, egy FWD nagy kupé aligha váltja meg a Volvót…

  • 2017.10.28. at 23:53
    Permalink

    Kicsit nehéz elképzelni, hogy nincs egy szobányi mérnök a Volvonál, akiknek már semmi munka nem jut az XC90-en, annál is inkább mert évek óta nem mutattak szinte semmit. Mintha valami családi vállalkozás vagy kézműves manufaktúra lenne… 😀

Vélemény, hozzászólás?