Elkaszálják az egyetlen Alfa Romeo sportkocsit

Véget ér az Alfa Romeo 4C gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megválik középmotoros sportkocsijától az Alfa, helyette a jobban fogyó modellekre szeretne koncentrálni az olasz gyártó.

Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy káprázatos formát álmodtak meg a tervezők az apró 4C-nek. A modell tervezésekor az Alfa Romeo legszebb évei és a nyers, élményközpontú vezetés lebeghetett a tervezők szemei előtt. A Porsche Cayman konkurensének szánt modellben a hátsó ülés mögé került az 1,75 literes négyhengeres turbós blokk, ami 240 lóerővel mozgatja a kis sportkocsit. Az erőforrásnak könnyű dolga van, ugyanis a karbonváznak köszönhetően csupán 900 kilogramm az autó tömege. A kis súly érdekében persze le kell mondani egy kis kényelemről: a 4C extralistáján nem szerepel automata klíma, de szervokormány sincs a fedélzeten, a csomagtartót (ami egyben a motorháztető is) teleszkóp helyett egy kitámasztó pálca tartja a magasban.
A 4C megszüntetése egyértelműen összhangban áll az Alfa új stratégiájával, miszerint felhagynak a sportkocsik fejlesztésével. A gyönyörű modellek ellenére nem áll jól pénzügyileg az Alfa, ezért a jövőben inkább a jobban eladható modellekre szeretnének koncentrálni. A cég sokat remél a jövőre érkező Tonale városi terepjárótól, ugyanakkor a Mito 2018-as távozása óta nincs kisautó az olaszok kínálatában, a kompakt kategóriába tartozó Giulietta pedig már kilenc éve a kínálat része. A Fiat és a PSA konszern együttműködése az Alfa túlélésében is segíthet, mivel olcsóbban juthatnak friss technikához az olaszok, az Alfa ízesítésével pedig önálló karakterű modellek születhetnek Torinóban.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.12. at 09:18
    Permalink

    Nem tudom ültetek-e ilyenben de eléggé fapados verda volt, nem emlékszem rá mikor ültem utoljára DIN rádiós autóban, az Alfa nem vesződött a belsővel az biztos:)

    És azért lássuk be Halo Carhoz kell modellpaletta is, az Alfa pedig azért elkövetett egy-két hibát ott is.

Vélemény, hozzászólás?