Kéthengerezhet, vagy le is állhat a legújabb TSI motor

Végre elérhető lesz a Miller-ciklusú 1.5 TSI Evo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hengerlekapcsolással és vitorlázás közbeni motorleállítással spórol a faceliftes Golf gyengébbik, de gazdaságosabb 1.5 TSI Evo motorja.


Már a menetpróba alatt is szó volt róla, azonban csak mostantól lesz elérhető az 1,5 literes TSI Evo motor gyengébbik, de takarékosabb változata. A hetedik generációs Golf frissítésével bevezetett és már általunk is próbált 150 lovas négyhengeres turbómotorral rendkívül mozgékonynak bizonyult a Volkswagen világhíres kompaktja, épp ezért valószínű, a 20 lóerő veszteségtől sem kell tartani az újabb, 130 lovas BlueMotion változatnál. Utóbbi a változó geometriájú turbófeltöltőnek köszönhetően már 1400 fordulat/perctől leadja maximális 200 Nm nyomatékát, amit 4000-ig tart is állítólag. A már-már dízeles kompressziót bevető új turbómotornak mindössze 110-116 g/km közötti széndioxid kibocsátási értéket ígérnek a gyáriak, valamint 4,8-5,0 liter/100 km közötti vegyes fogyasztást, ami nem is hangzik olyan döbbenetesen jónak, ahhoz képest, hogy mennyi modern és kevésbé modern hűhóval próbálják elérni.
Hirdetés

Legnagyobb dobása a szívószelepet tovább nyitva tartó, korábban leginkább japán gyártók által kedvelt Miller-ciklus, ami egy dízel hatékonyságát és takarékosságát ígéri, legalábbis a hivatalos közlemény szerint. Talán vele akarják kiváltani a TDI-ket Európában is? Továbbá 130 km/h alatt, a duplakuplungos automata váltóval (DSG) szerelt változatok vitorlázáskor is képesek leállítani a motort, csakúgy, mint a hibridek. Ahogy a VW hívja, eco-coasting közben is működik majd minden elektromos berendezés, hiszen egy nagyobb lítiumion akkumulátorral szerelik. Itt nincs vége, hogy még összetettebbé tegyék a motort, 1400 - 3200 fordulat/perc között a hengerlekapcsolás aktiválódhat, ami a négyből kettőt kapcsolhat le.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?