Itt az új, ezer lóerős villany Hummer!

Végre megmutatták teljes valójában az új Hummert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GMC támasztotta fel a Hummer nevet, de a saját betűit nem szerepelteti a villany terepjárón. Ettől függetlenül a General Motors elektromos jövőjébe enged belippantást az autó.

Folyamatosan csepegtetett apró részleteket a GMC az érkező Hummerről, amelyekből sejthető volt, hogy valóban egy robusztus terepjáró érkezik, hiszen a név kötelez. Viszont a korszak kihívásainak megfelelően már tisztán villanyhajtással, nem szerény teljesítménnyel. Az új Hummer EV ráadásul egy pickup formáját öltötte. Elöl szinte eltörpül a fényszórók sora. Bizony, a Hummer felirat mögött végig világítótesteket helyeztek el, az egyedi lökhárítóval pedig elkerülték a villanyautók orrán sokszor látott nagy lemezfelületeket. További érdekessége a Hummernek, hogy a teteje eltávolítható, hasonlóan a Jeep Wranglerhez, de a szélvédője nem hajtható le. Viszont a hátsó ablaka lehúzható, és az eltávolított panelek is tárolhatók a platón. Hátul egyébként nagy teherbírású lökhárítóval rendelkezik, amire nyugodtan fel lehet mászni a plató pakolásához. Az autó alapáron 35 colos terepgumikat kap, illetve 610 milliméteres a gázlómélysége, ezek az adatok kétséget sem hagynak afelől, hogy valóban komoly terepjáró lett.
Hirdetés
Az utastér is követi korunk divatját. Két táblagép és sok-sok téglalap uralja a látképet. A vezető előtt 12,3 colos digitális műszeregység mutatja az infókat, középen pedig 13,4 colos érintőképernyőről vezérelhető az infotainment rendszer. Itt megjeleníthetők az UltraVision rendszer kameraképei, összesen 18, hiszen a Hummert rendesen bekamerázták. Még az autó alól is kapunk képet, ami jól jön „sziklamászásnál” vagy bármilyen kemény terepen. A futómű ráadásul légrugós, gombnyomásra 14,9 centit változtatható a magassága. Ha ez még nem volna elég, összkerék-kormányzással is felvértezhető a terepjáró, ami szintén a kemény terepezést szolgálja a jobb manőverező képességgel. A Hummer ezer lóereje és 15 592 Nm forgatónyomatéka három villanymotortól származik. Az összkerékhajtású pickupot ezek három másodperc alatt lövik 100 km/h tempóra, a hatótávolságot pedig 563 kilométerre ígérik. Míg a töltőkapacitást 350 kilowattosra, így 10 perc alatt 160 kilométernyi energiát tud magába szívni az akkupakk.
Hirdetés
Először az Edition1 névre keresztelt modellek érkeznek 112 595 dollárért, ami körülbelül 35 millió forintot jelent. Jelenleg csak előrendelni lehet az autót 100 dolláros foglalót letéve, az első példányok csak jövőre készülnek el. Ám későbbre olcsóbb változatokat is ígérnek, például a 3X majd 2022-ben érkezik 99 995 dollárért, körülbelül 31 millió forintért, igaz csak 800 lóerővel, 12 880 Nm forgatónyomatékkal és 483 kilométeres hatótávval. Aztán 2023 tavaszán a 2X érkezik 89 995 dollárért, körülbelül 28 millió forintért 625 lóerővel, 10 033 Nm forgatónyomatékkal, szintén 483 kilométeres hatótávval. Végül 2024 tavaszán az „alapmodell” 79 995 dollárért, kb. 24,8 millió forintért a 2X teljesítményével, de csak 402 kilométeres hatótávval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?