Kettészakadt Lamborghiniből szálltak ki élve

Vélhetően versenyeztek a Lamborghinivel, ami kidöntött egy fát és kettészakadt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brutálisan végződött egy vélhetően utcai verseny Miami Beachen. A Lamborghini sofőrje fának hajtott, ami kettévágta a sportkocsit, majd az lángba borult.


Csúnya balesettel végződött egy utcai verseny Miami Beachen, az egyik résztvevő autója darabokban végezte. A Lamborghini Huracán eleje egy parkolóban állt meg, a B-oszloptól hátrafelé eső része viszont az út közepén kötött ki, méterekre tőle. A balesetnek több szemtanúja is volt, akik elárulták, hogy a Lamborghinit két másik autóval együtt látták száguldozni, majd a Huracán egy nagyobb tócsán felúszott és irányíthatatlanná vált.
Hirdetés

Az egyik szemtanú, Pedro Huamchumo a CBS-nek részletesen elmondta, hogy egy hatalmas csattanást hallott, amire kiszaladt az utcára. Ekkor a Lamborghini már két darabban volt az út túloldalán és lángok csaptak fel belőle. Több szemtanúval együtt rohant a helyszínre, ahol közben a Huracán egyik utasa éppen kiszállt a roncsból, de az egyik karja és a lába a kiömlött üzemanyag miatt égett. Őt hamar eloltották, nem lett nagyobb baja, ám a másik utas először megpróbálta elhagyni a helyszínt, végül sikerült megállítani. Mindkettejüket mentő szállította kórházba, de jól vannak. A rendőrség nem erősítette még meg a szemtanúk állításait, de annyi biztos, hogy a Lamborghini rendkívül gyorsan hajtott, mikor eltalálta a pálmafát, ami az erőtől kettétört és az útra borult. Az utasok csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem pár centivel előrébb kapták telibe a fát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:00
    Permalink

    stb stb ami azt jelenti hogy nem csak a t4-esnek volt viszkója. mellékesen hol írja azt hogy minek a viszkóját kapta?

    wikipedia a barátod:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Lamborghini

    a közepe fele leírja a motor fejlesztés dolgot is :
    Countach óta fejlesztett Bizzarrini-féle V12-es Lambo ősmotort építették be, 6200, illetve 6500 köbcenti lökettérfogatának köszönhetően, teljesítménye 579-640 lóerőig terjed.
    ezt a motort váltotta az audi féle motor mert nem felelt meg az emissziós normáknak bár ez nincs leírva, de az igen hogy a teljesítmény a v10-el csökkent, majd jött az újabb v12:
    2011-ben bemutatkozott a Lamborghini új csúcsmodellje, az LP700-4 Aventador, melyet a teljesen új fejlesztésű 700 lóerős V12-es hajt.

  • 2017.10.27. at 14:00
    Permalink

    Öööö, azon kívül hogy megválaszoltad a kérdésem ( 🙂 ), mit is akarsz ezzel üzenni? Hogy az öreg T4-es viszkóját tették be a Gallardóba a Lambó saját rendszere helyett?

    A Motor a Lambóé, a hengerfejet “magyar adja”, és a fricc legfeljebb kapja semmint adja (manapság az R8 kapja de az amúgy is egy Gallardo/Huracan).

  • 2017.10.27. at 14:00
    Permalink

    Mit értesz az alatt hogy VW? Ez egy Visco kuplungos rendszer, amit VW-ben nem találsz (szerintem semmilyen visco rendszert). Ellenben a Lambó ezt használja a Diablo óta (ami még messze a VW átvátel előtt megjelent szerintem).

    A Lambo vezetője Stefano Domenicali (ex Scuderia Ferrari főnök). Ő akkor a fricc?

  • 2017.10.27. at 14:00
    Permalink

    Valahogy mindig ez(ek) a márkák a ” berepülőpilóták” kedvencei, érdekes Ferrarit vagy más luxusautós márkát nem nagyon hallani hogy nagy sebességnél elszállt.
    Zöldike az agyonsztárolt összkerékhajtási rendszered itt csődöt mondott?
    Amióta az aóudi/fosvágen rátette a mocskos mancsát erre a márkára valahogy mindig a buta paraszt kezébe landol ezekből pár.
    Szerintem ez az egész autó úgy készül a friccek vezetésével hogy idegesen reagál minden mozdulatra vagyis tipikus hülyegyerekautót csináltak egy patinás sportkocsimárkából a megtollasodott góf gti-st ha eddig nem halt meg könnyen lehet ez a koporsószög számára.

Vélemény, hozzászólás?