Még mindig a Mustang a legkelendőbb kupé!

Verhetetlen ár/érték arányával nem is kérdés, hogy a Mustangot veszik a legtöbben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevés annyira karakteres modell létezik a piacon, mint a Mustang. Az autózás egy meghatározó szelete, amit emberi áron kínálnak már Európában is, kupéként a legkelendőbb világszerte.

Negyedik éve már egyhuzamban, hogy a Ford Mustang végez a globális kupé eladások élén. Ez azt jelenti, hogy a világ legnépszerűbb kétajtósáról van szó, ami tekintve a modell imidzsét és ismertségét, valamint ismerve az árát, egyáltalán nem furcsa. Ár/érték aránya verhetetlen, a V8-as GT még Magyarországon is megkapható 15 millió forint környékén, amivel hasonló teljesítménnyel és élményfaktorral nincs versenytársa a piacon.
Hirdetés
A Mustang idén ünnepli 55. évfordulóját, amihez szépen passzol a negyedjére is megszerzett, a világ legnépszerűbb kupéja cím. Tavaly 113 066 példány fogyott belőle, az európai piacon 27%-kal növekedtek az eladások. A Mustang jelenleg 146 országban érhető el újautóként, 2015 óta pedig több mint félmillió példányt adtak el, ebből 45 000-et Európában. Tavaly elérték a 10 milliomodik legyártott példányt is a Flat Rock-i üzemben, az ünnepi modell persze egy hasonló összeállítású, fehér kabrió példány volt, akárcsak az 1964-ben elkészült legelső darab.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?