SsangYong menni Dakar! – Itt a Rexton versenyautó

Versenyautó készült a SsangYong Rextonból, a 2019-es Dakar ralin állnak vele rajthoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dakar itt most a versenyt jelenti, ugyanis évek óta egész más földrészen, Dél-Amerikában tartják a híres hosszútávú versenyt. Idén egy SsangYong Rexton is rajthoz áll, de a látszat kicsit csal!


Minden évben érdemes végigpásztázni a Dakaron induló versenyautókat, vagy akár az Africa Race mezőnyét. Számtalan érdekes autó áll rajthoz többféle kategóriában, a 2019-es Dakaron pedig egy SsangYonggal induló csapatot is láthatunk. A spanyol pilóta, Oscar Fuertes és navigátora, Diego Vallejo számára már nem újdonság a márka, tavaly egy Tivolival álltak rajthoz, ám ahogy annál, úgy most a Rextonnál is van egy erős csavar. Akárcsak Szalay Balázsék, idén épp Grandland X-nek hívott versenyautójánál, úgy itt sincs túl sok köze a névadó márkához a sivatagba szánt gépnek.
Hirdetés

A buggy kategóriában induló versenyautó egy teljesen egyedi csővázas karosszéria, melyre egyedi üveg és szénszálas külső burkolatot építettek, aminek orr-kiképzésén megtalálhatjuk a Rexton maszkját és fényszóróit. A karosszéria közepén, a kabin mögött egy Chevrolet V8-as motor dolgozik, mely 450 lóerőre képes, és csak a hátsó kerekeket hajtja. 4,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 195 km/h a vége, a perui mély homokban pedig 17 colos felnijeire húzott óriási Yokohama Geolandar abroncsai segítik majd a kapaszkodásban. King lengéscsillapítók és rugók segítik az autó mozgását, a lassulásról pedig az APR fékrendszer gondoskodik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.03. at 23:24
    Permalink

    Tetszik, hogy ilyen jól megoldották még egy ilyen buggy-n is, hogy felismerhető legyen a márkaarculat. Még ha Chevy-motorral megy is, a lényeg teljesül: szélesebb tömegekhez eljut a világban a SsangYong neve, ami rájuk is fér.

Vélemény, hozzászólás?