Tegye ki a Hungaroringet a falra, mellé pedig Monzát

Versenypálya a szoba falán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Zseniális ötlet, egy igazi autó- és versenybolond rajongónak ennél stílusosabban nehéz dekorálnia a lakását, irodáját, vagy éppen a garázsát. Nézzék csak meg!


Aki szereti az autókat, általában kedveli a versenyzést is, a hozzá kapcsolódó dolgokkal együtt. Elképzelhetetlen, hogy ilyen beállítottság mellett ne kerüljön beszerzésre egy-egy modell, fénykép, vagy plakát, és ezek a tárgyak aztán felkerülnek a falra, a kisautók pedig a polcokra. Általában nem lehet megállni az első darabnál, és mire az ember észbe kap, már tekintélyes - és borítékolhatóan nem csekély összegbe került - kollekciót mondhat magáénak. Most olyan lehetőségre hívjuk fel a figyelmet (szintén nem olcsón), amivel még érdekesebbé tehető a házi gyűjtemény. A rétegelt nyírfa lemezekből készült, csiszolt és festett alkotások a világ leghíresebb autó- és motorverseny pályáinak a méretarányosan kicsinyített másolatai, és remekül mutatnak a falra felszerelve. Az interneten keresztül megrendelhető pályák között megtalálható Monza, Mugello, Suzuka és Monaco, a MotoGP aszfaltcsíkja Le Mans-ban, a Nürburgring Nordschleife, és nagy örömünkre a Hungaroring is - az érdeklődők összesen 47 lehetőség közül választhatnak. Az árak között nincs nagy szórás, a pályák 199 és 219 dollárba, azaz kb. 40-45 ezer forintba kerülnek. A legdrágább a Nordschleife, amely 275 dollár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?