Újra csúcson a Honda – Osztrák Nagydíj

Verstappen megmutatta, mire van szüksége az F1-nek.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kellett mint egy falat kenyér az Osztrák Nagydíj, illetve a mozgalmasabb verseny az F1 számára, hiszen szépen lassan célba vette a maximális unalom elérését a széria.

Habár még korántsem biztos, hogy papíron marad a végeredmény, Max Verstappen megfűszerezte az Osztrák Nagydíj eseményeit. A holland versenyző győzelmével a Honda is visszatért a dobogó tetejére, ám a verseny elején kevesen gondolták, hogy ez megtörténhet. Verstappen ugyanis csúnyán elrontotta a rajtot, így a kilencedik helyre visszacsúszva kezdte el a felzárkózást.
Hirdetés
A pole pozícióból startoló Leclerc fordult el az élen haladva az első kanyarban, amelyet a májusban elhunyt háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudáról neveztek el vasárnap. Az idén domináló Mercedesek, most nem muzsikáltak olyan jól, Hamilton sorsát például az első szárny cseréje pecsételte meg. A 47. körre Verstappen utolérte Vettelt, és harmadik komolyabb próbálkozásakor magabiztosan meg is előzte őt, majd az 56. körben könnyedén elment Bottas mellett is, és feljött másodiknak.
Tíz körrel a leintés előtt Leclerc előnye már csak 3,8 másodperc volt Verstappennel szemben, aki folyamatosan egyre közelebb került a monacóihoz. Leclerc az első két támadást a 68. körben még remekül kivédekezte, egy körrel később viszont már nem tudta megakadályozni a hollandot az előzésben. Verstappen rendkívül agresszív mozdulattal előzött, a Ferrari jobb első és a Red Bull bal első kereke összeért, emiatt Leclerc elhagyta a pályát, Verstappen pedig úgy tudott kigyorsítani, hogy riválisának már nem volt lehetősége visszatámadni. Ezt az esetet jelenleg is vizsgálják a versenybírók, ám Verstappen kijelentette, hogy nincs értelme itt lenniük az F1-ben, ha nem versenyezhetnek keményen. A dobogóra végül Bottas fért még fel Verstappen és Leclerc mögé, de a végső sorrend még változhat. A vb két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.
Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:01.822 óra
  2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.724 másodperc hátrány
  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 18.960 mp h.
  4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 19.610 mp h.
  5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 22.805 mp h.
  6. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
  7. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1 kör h.
  8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.
  9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
  10. Antonio Giovinazzi(olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.


A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 12 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 197 1. Mercedes 363
2. Bottas 166 2. Ferrari 228
3. Verstappen 126 3. Red Bull 169
4. Vettel 123 4. McLaren 52
5. Leclerc 105 5. Renault 32
6. Pierre Gasly 43 6. Alfa Romeo 22
7. Sainz 30 7. Racing Point 19
8. Norris 22 8. Toro Rosso 17
9. Räikkönen 21 9. Haas 16
10. KRicciardo 16 10. Williams 0

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?